Yoko Ono
Önmagukhoz híven, Yoko Ono és John Lennon nem hagyományos öltözetben álltak oltár elé.
Az ifjú pár itt boldogan mutatja házassági levelüket – mindketten fehéret viselnek, de Yoko a klasszikus menyasszonyi ruha helyett fehér rakott szoknyát és szintén fehér pulóvert választott, de a tornacipő sem nevezhető éppen klasszikus menyasszonyi darabnak.
Az óriási fehér zokni ma már kicsit murisan hat, de a maga idejében meghatározó volt egy egész generáció számára. A nagy, fehér kalap mégis egy kicsit klasszikusabbá teszi az öltözetet, és ebben az időben egyébként is népszerű választás volt az esküvői ruhák mellé, fátyol helyett. Olvass még a témában
„Inkább mindenkinek azt mondjuk, hogy Tinderen találkoztunk” – Ismerkedések, amik túl kínosak, hogy bevalljuk őket
„A pasim dobálózik, ha dühös és ilyenkor menekülök” – Ahogyan a haragját kezeli, sokat elárul arról, hogyan bánik veled
„Minden helyzetre volt valami kifogása” – amikor a férfi az örök áldozat
„Sok férfi az öngyilkosság szélén áll, a társadalom meg kineveti” – férfiak randigurujaként ezt a 7 dolgot üzenem a nőknek
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






