Megszokott sztori egzotikus környezetben – Fák jú Tanár úr! 2. filmkritika

Lehet, hogy a műfaj csúcsa az Amerikai pite, de azért be kell látni, a németek voltak azok, akik a pajzán humorral, a jellemzően dekoratív, de nem túl értelmes karakterekkel, és a némi érzelmi szállal dolgozó vígjátékokat kimaxolták. Mi pedig, úgy tűnik, vevők vagyunk a német humorra, legalábbis nagy sikerrel futnak nálunk a műfaj gyöngyszemei. A Fák jú Tanár úr például annak idején igazi kasszasiker volt a hazai mozikban, és mivel úgy tűnik, hogy a kicsit kiszámítható, de valahol mégis szerethető poénokra továbbra is van kereslet, valószínűleg a második részre is ez a sors vár.

Zeki Müller (Elyas M Barek) a Goethe suli sztárja, tanári hivatásában végül is megtalálta a számításait, a nem túl okos, problémás, de mégis szerethető nebulói pedig rajongással néznek rá. És bár Fák jú Tanár úr a tantervvel nem igazán törődik, azt azért mégis vállalta, hogy a maga módján segíti az osztályát, és elkíséri őket az érettségiig.

A happy end azonban még messze van, hiszen a hatalmas lelkesedést gyorsan beárnyékolják a tantestületi értekezletek, a mindennapos korán kelés, az állandó papírmunka, és a reménytelenül sötétnek látszó diákok. Ráadásul az ambiciózus igazgatónő a fejébe vette, hogy elhalássza a rivális elit iskola orra elől a thaiföldi iskolatársulási programot, hogy az Oktatási Minisztérium őket használja majd az új országos kampányában és ezzel egy kicsit jobb színben tüntesse fel az egyébként lezüllött sulit. Müller és kollégája, Schnabelstedt ítéltetnek arra, hogy az iskola legdilisebb osztályát elkísérjék egy távoli thai faluba.