Meglepően érett gyerekek: amikor a kicsik felnőttként viselkednek

Címlap / Életmód / Család / Meglepően érett gyerekek: amikor a...

Meglepően érett gyerekek: amikor a kicsik felnőttként viselkednek

Zsörtölődve

Bejött a boltba egy kisfiú és azt mondta: „Csak levesszük a polcról, amit szeretnénk és már itt sem vagyunk, ugye?” Amikor a szülei mondták, hogy igen, akkor így folytatta: „Jó, mert én eleve be sem akartam jönni ide és nem szeretnék itt több időt eltölteni, mint amennyit feltétlenül szükséges.” A kissrác olyan volt, mint egy gyerektestbe zárt zsémbes öregember, imádtam.

5 csillagjegy, akit hidegen hagy a korkülönbség

Nyugtatás

Barátnőm kislánya – akit évek óta akkor láttam először, mert külföldre költöztek – kiszaladt a templom elé az esküvőmön, amikor arra vártam, hogy bevonulhassak. Végigmért és megkérdezte, izgulok-e. Mondtam neki, hogy egy kicsit. A vállamra tette a kezét és azt mondta: „Ez természetes, de hidd el, csodásan nézel ki. Vegyél egy mély levegőt és minden rendben lesz.” Majd visszaszaladt a templomba a többi vendéghez. Szürreális volt az egész helyzet, de a gyerek tényleg megnyugtatott.

Felnőttként viselkedő gyerekek

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🎂KisokosNévnapki ünnepel ma?
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

4 csillagjegy, akit szinte lehetetlen átverni
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.