Mi a helyzet a tetovált nőkkel?
Éppen fordított az álláspont a tetovált nőket illetően, ahogy az a 2007-ben, Swami és Furnham közreműködésével készült tanulmányból kiderült. Ebben a felmérésben vonzó nőkre tettek ugyanolyan tetoválást: a derekukra egy ideiglenes mintát. Piros bikinit adtak rájuk, majd megkérték őket, hogy a strandon egyedül olvassanak, ne flörtöljenek senkivel, viselkedjenek hétköznapian. A biztos hatás érdekében nem csak egy strandon tették próbára őket, hanem egyenesen húsz helyen kellett napozniuk.
A végeredmény pedig az lett, hogy ezzel az apró, egyszerű, mondhatni kislányos tetoválással is kétszer több férfi szívét melengették meg, mint a tetoválás nélküli nők. Ráadásul előbbiekhez korábban mertek közeledni a férfiak: a tetoválás nélküli nőkhöz csupán a 35. percben mertek odalépni, szemben a tetovált nőkkel, akiket már a 24. percben megkörnyékeztek.
Hogy mi ennek az oka? A férfiak nemes egyszerűséggel bevállalósabbnak, szexibbnek gondolták a tetovált nőket, ezzel együtt könnyebben kaphatónak is. Ez – jól tudjuk mindannyian – felkelti a férfiak érdeklődését és ők is nyitottabbak, magabiztosabbak lesznek, ha nyeregben érzik magukat. Még akkor is, ha ez a hamis önbizalom onnan ered, hogy tetoválást látnak egy nőn, akit korántsem biztos, hogy gyorsabban vagy akár könnyebben megkapnak. Olvass még a témában
Képek forrása: Kireyonok/Depositphotos.com, Brill/Depositphotos.com
Következő cikkünkMinél nagyobb és több, annál jobb! – 2019-es tavaszi/nyári ékszerdivatAz idei meleg szezon ékszertrendje rendkívül eklektikus – a kifutókon a klasszikus nyárias motívumok és az arany mellett megjelentek a 1980-as éveket idéző élénk színű, csillogó, extravagáns fülbevalók és karperecek is. Most semmi sem ciki, sőt érdemes akár az idősebb rokonok régi ékszerei között is kutakodni, mert trendi…Hétfő reggel elküldjük a hét legolvasottabb Stílus-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






