A nők elleni erőszak napjainkban is égetően súlyos probléma nemcsak a fejlődő országokban, de akár az Európai Unióban is. És most már számszerű bizonyíték van rá, hogy idehaza is olyan rossz a helyzet, ahogyan azt sokan sejtették.
Magyarországon szenvedik el ugyanis a nők a legnagyobb arányban az intim partner által elkövetett pszichológiai, fizikai (amibe a fenyegetéseket is beleértik) és szexuális erőszakot – derül ki az Eurostat, az EU Alapjogi Ügynöksége (FRA) és a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE) közösen végzett, 2020 és 2024 között készült, frissen publikált felméréséből.
Az pedig, hogy tudom, hogy sokan, nagyon sokan lesznek, akik ezeket a sorokat olvasva zsigerből azt reagálják majd, hogy “ez biztosan nem úgy van”, “propaganda”, “persze, mert már minden erőszaknak számat”, nagyon jól szemlélteti, hogy miért jutottunk ide.
Mit lehet tenni a családon belüli erőszak visszaszorításáért?
Ahhoz ugyanis, hogy a családon belüli erőszak előfordulása visszaszoruljon, először is – bár nem vagyok a téma szakértője – szerintem arra lenne szükség, hogy elismerjük, hogy baj van. És szembenézzünk a saját felelősségünkkel. Olvass még a témában
A kevesebb több: mégsem használ a szépségednek, ha sok fehérjét fogyasztasz?
Van egy barátnőm, akinek nem kedvelem a párját – és ebből nem csinálok titkot
„Szexuális étvágy, pénz és hűtlenség” – ez a 6 leggyakoribb válóok a terapeuták szerint
Az agy időskorban is ugyanolyan jól fejleszthető – egy új kutatás szerint
Mert lehet ugyan, hogy ezeket a nőket a partnerük bántalmazza, de lehetetlennek tartom, hogy egy olyan ország vezesse ezt a szomorú statisztikát, amiben társadalmi szinten teljesen tabu lenne az erőszak vagy a nők bántalmazása. El kell fogadnunk azt, hogy hiába a bántalmazó az, aki emeli a kezét, vele üt a társadalom is, amelyik elfordul, amelyik szemet huny, amelyik kifogásokat keres. Vétkesek közt cinkos, aki néma.
Egy országban, ahol néhány éve még elhangzott a parlamentben, hogy a nők majd akkor várják el, hogy tiszteletet kapjanak, ha szültek már néhány gyereket, egy országban, ahol a bántalmazottaknak azt üzeni a rendőrség, hogy tehetnek róla, ha áldozatok lettek, egy országban, ahol ha valaki szólni mer az abúzusról, még mindig azt kérdezik, mi volt rajta, vagy miért csak most szól, nem sok reményünk van arra, hogy visszaszorítsuk a kapcsolaton belüli erőszakot.
A változás nulladik lépése, hogy elismerjük, hogy szükség van a változásra. Hogy meghalljuk az áldozatokat, hogy mielőtt elkezdjük az okokat és körülményeket firtatni, ab ovo elutasítjuk a társadalmi erőszakot, és nem teszünk úgy, mintha létezne valami kitétel, ami efogadhatóvá, vagy legalábbis kevésbé rosszá tenné, hogy egy ember bántalmaz egy másikat.
A változás első lépése pedig az, hogy szembenézünk önmagunkkal, és feltesszük magunknak a kérdést: miért hallgattam, amikor szólhattam volna? Mit tettem én, amivel hozzájárultam egy olyan társadalom fenntartásához, amiben mindennapos az erőszak? És ha ezt megléptük, végre feltehetjük majd magunknak azt a kérdést is: mit tehetek azért, hogy mindez megváltozzon?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
