Várok minden egyes napot, és közben mégis legszívesebben megállítanám, sőt visszaforgatnám az időt. Hogy csak egy percre megint ott feküdhessünk, egymáshoz simulva a kórházi ágyon, életed legelső éjszakáján, amit azzal töltöttem, hogy hallgatom, ahogyan szuszogsz. Akkor azt gondoltam, ha most megáll az idő, és örökre így maradunk, én nem bánom, boldog leszel. De nem állt meg, és te már sosem leszel többé az az aprócska, illatos, törékeny kis csomag, akit naphosszat ringattam a vállamra fektetve.
Egyéves vagy. Egy éve vagyok az anyukád, egy éve próbálok rájönni, hogy hogyan is kell helyt állni ebben a szerepben, és szerencsém van, amiért te türelmes és elnéző vagy velem. Hálás vagyok mindenért, ami az elmúlt évben történt, a rengeteg jóért, a néhány ijedelemért és még azokért a napokért is, amikor azt éreztem, bedobom a törülközőt, ezt nem lehet tovább csinálni… Mert minden nap egy kicsit többet tudtam meg rólad, és egy kicsit többet tanultam magamról. Hogy hogyan is kell anyukának lenni, arra még mindig nincs biztos válaszom, talán nem is lesz soha. Csak azt tudom, hogy boldog vagyok, amiért melletted lehetek anya, amiért éppen a te anyukád lehetek. A többit pedig majd együtt kitaláljuk: te, meg én meg apa. A család, aki veled lettünk.
Boldog születésnapot, Majmocska! A világon mindennél jobban szeretünk! Olvass még a témában
