Még manapság sem általánosan elfogadott tény, hogy a lelki gondok testi betegségeket okoznak, holott már számtalan kutatás alátámasztotta ezt. Sőt, végeztek olyan felméréseket, amik konkrétan bebizonyították, hogy melyik lelki teher, milyen fizikai betegséget generál hosszútávon. Azonban az még igencsak távolinak tűnik, hogy az orvosunk megkérdezze: „És ön szerint milyen lelki problémákra vezethető vissza mindez?” Úgy tűnik, még egy jó ideig be kell érnünk az önelemzéssel.
4/4 Önfeláldozás
Az önfeláldozással szintén az a baj, hogy ha ezt az életvitelt követed, akkor nem marad időd önmagadra. Sokan belefeledkeznek a hétköznapokba, és mások, pl. a családjuk igényeibe. Ez – mondhatjuk – valamilyen szinten természetes, pl. a kisgyermekeket nevelő anyák esetében. Mindig a gyerekek igényei kerülnek a lista élére, és az énidő, a pihenés szinte ismeretlen fogalom lesz. De nem kell ehhez feltétlenül anyává válni, mert pl. egy idős, beteg szülő gondozása is önfeláldozás.
Egy szükséges, és fontos dolog, de attól még önfeláldozás, és sajnos a többség kénytelen mindent saját maga intézni, mert teljesen esélytelen, hogy bárhonnan segítséget kapjon. Ha anyagilag meg is teheti, akkor gyakran lelkileg érzi úgy az ember, hogy ez nem helyes. Az önfeláldozás kérdése tehát nagyon nehéz, azonban az biztos, hogy mindenki számára komoly lelki trauma. A felmérések alapján leginkább a rákos megbetegedéseknek, azon belül is a mellrákok különféle típusainak kedvez ez az életvitel.
Kapcsolódó cikk a hirdetés után a következő oldalon, lapozz!