Lelki kufárkodás a bűntudatkeltés – Így szabadulj meg tőle

Címlap / Életmód / Egészség / Lelki kufárkodás a bűntudatkeltés – Így szabadulj meg tőle

VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?

A bűntudatkeltés az egyik legaljasabb fegyver, amit az ember használ, mert azok, akik ellen ezt használják, nem ismerik fel ezt az élethelyzetet. Vannak, akik gyereknevelésre, vannak, akik férj-, feleségidomításra használják – helytelenül. A bűntudatkeltés fegyverével nevelt gyerekből olyan felnőtt lesz, aki zsarolható, bármire rávehető. Akár bűncselekményre is. Az emberi kapcsolatoknak pedig a bizalmon kell alapulniuk, nem egy ,,húzd meg, ereszd el” játékon.

Az egészséges bűntudat

Ez egy természetes érzés, aminek célja, hogy jó irányba tereljen minket, hogy elgondolkodjunk saját hibáinkon. Bűntudat akkor keletkezik, amikor megbántunk másokat, helytelenül cselekszünk. Mélységének érzete emberenként, és a tett nagysága szerint változhat.
Egy közösségben az erkölcsi normák döntik el, hogy a közösség tagjai mit tartanak bűnnek, hibának. A bűn minden közösségben máshol kezdődik, emiatt van az, hogy van, aki már ,,kisebb” dolog miatt is bűntudatot érez, és vannak olyan emberek, akiknél úgymond ,,sok minden belefér”.

Oldalak: 1 2 3 4 5

A cikk folytatódik, lapozz!

«Előző
1/5
Következő»
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!