„Patkány volt a sütőmben” – Mi volt a legundorítóbb dolog, amit meg kellett tenned?

Címlap / Életmód / „Patkány volt a sütőmben” – Mi...

„Patkány volt a sütőmben” – Mi volt a legundorítóbb dolog, amit meg kellett tenned?

9. A munka

Elvállaltuk haverral – jó pénzért – hogy kitakarítjuk egy néni házát, aki pár hete halt meg a kórházban. Amikor cipeltük a régi hűtőt, bűzös, barna folyadék folyt ki belőle, végig a karomon a ruhámra. A nyári melegben ki tudja mióta rohadt benne minden. Öklendezve pakoltuk és slagoztuk ki. A pólót kidobtam, sosem jött volna ki belőle a szag.

4 csillagjegy, akiknél októberben leesik a tantusz

10. A zacskó

13 éves voltam és az udvaron játszottunk, amikor észrevettem, hogy a kutyánk fenekéből kilóg valami. A sárga nejlon volt, amiben előző nap anyám kidobta a csirkemaradékot. Én voltam a legidősebb, így én vállaltam, hogy kihúzom a fenekéből. Gusztustalan volt, a szag borzalmas, de végül sikerült és megspóroltunk egy állatorvosi látogatást.

A másnap-szorongás miatt nem alszol rendesen? Íme a jelekKövetkező cikkünkA másnap-szorongás miatt nem alszol rendesen? Íme a jelekAz amerikaiak majdnem kétharmada (62 százalék) nehezen alszik el esténként, ennek egyik vezető oka az, hogy a másnapon aggódnak – derült ki egy, a Saatva matracgyártó által készített kétezer fős amerikai kutatásból, amely az emberek alvási szokásait vizsgálta. A megkérdezettek közül tízből négy ember azt mondta, hogy rosszul…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Egy idegen a repülőn felismerte a nagymamámat egy régi fotóról
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.