Egy tanár napi szinten találkozik furcsa viselkedéssel, de az alábbi tíz eset kiemelkedő.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
1/10 Pacsi
Mindenki tudta, hogy az egyik végzős srác szerelmes az egyik sportoló lányba. Hogy ezt kifejezze – a mai napig nem értem, miért – a fiú belemaszturbált a kezébe, majd odament szegény lányhoz és kezet fogott vele. A lány sikoltott és öklendezett.
2/10 A felelet
Az egyik strébert zavarta, hogy az osztály másik strébere sikeres előadást tart, ezért felállt, megfogta a konkurens laptopját, kirántotta a kábelt a falból és a gépet kidobta az ablakon. Aztán nyugodtan visszament és leült a helyére.
Az iskola legjobb tanulója egyik nap úgy döntött, hogy kivételesen menő lesz és csinál valami rosszaságot. (A többiek mindig cukkolták, hogy mekkora eminens és be akart vágódni náluk.) Keresett egy poroltót, bement a tanáriba és aktiválta a készüléket. Kapott a porból az osztályfőnöke, az igazgató, mindenki és az egész helység pillanatok alatt romhalmazzá változott. Nem hittünk a szemünknek, senki nem tételezte fel, hogy a srác képes erre.