Léhűtő
Volt egy csaj, Johanna, aki tényleg soha nem csinált bent semmit, de valahogy mindig úgy alakította, hogy nem bukott le a főnökségnél, mi pedig nem akartuk beköpni, mert nagy barátnője volt az egyik fejesnek. Az egyik nap viszont annyira kimaxolta a semmittevést, hogy behozta az iPadjét, rácsatlakozott a céges wifire (eszköz neve: Johanna iPad-je) beült egy üres tárgyalóba és egész nap Netflixezett, majd hazament. Másnap reggel a HR az irodában várta a kinyomtatott eszköz- és adathasználati loggal.
Nyam-nyam
A nő olyan élvezettel és olyan hangosan csámcsogott, hogy zavarta a munkát. Az alma volt a legrosszabb, negyven percen keresztül csámcsogott egy almán, mindenkit az őrületbe kergetett. Behallatszott a telefonba, amikor ügyféllel beszéltünk. Akárhányszor szóltunk neki, nem hagyta abba. Az lett a vége, hogy kollektíven felnyomtuk a HR-nél. Bármilyen röhejes is volt, kénytelenek voltak komolyan venni, mert még nem volt arra példa, hogy egy iroda mind a 12 dolgozója összeállt volna egy ember ellen. A vége az lett, hogy külön irodát kapott – egy kis sötét lyukat – és ott csámcsoghatott kedvére.
Olvass még a témában
Figyelem
Egy nyíltan meleg srác jött a raktárba. A melegségével semmi gond nem lett volna, de bicskanyitogató stílusban beszélt mindenkivel, még a felettesével is. Tudta, hogy megengedheti magának, mert ha konfliktus volt, egyből szaladt árulkodni, hogy diszkrimináljuk. Nem hallgatott ránk, a betanítást kioktatásnak vette, elviselhetetlen volt: egy időzített bomba egy veszélyes gépekkel teli hangárban. Végül – mivel újfent nem figyelt ránk – ráesett egy gép és összenyomta a lábát, amit amputálni kellett. Még ő akarta beperelni a céget, „nem biztonságos munkakörülmények” miatt, de a főnök beszélt vele és belátta, hogy nem jönne ki jól a dologból.
A cikk folytatódik, lapozz!
