Maradjunk velük és beszéljünk nekik, amíg csak lehet
A tanulmány összegzéseként a kutatók megjegyezték, hogy a haldokló emberek agya ugyan képes volt felismerni bizonyos hangokat a halál előtti pillanatokban is, az egyelőre nem világos, hogy a válaszreakciók mennyire voltak tudatosak, tisztában voltak-e azzal, mit jelentenek a szavak, a hangok. A tanulmány szerzője szerint a résztvevők agya egyértelműen reagált a hallott ingerekre. Azt viszont nem tudhatjuk, hogy emlékeznek-e azokra, illetve az sem egyértelmű, hogy azonosítják-e a szavakat, vagy megértik-e még a nyelvet.
A kutatók úgy vélik, ez a különleges felmérés alátámasztotta, amit az ápolók és orvosok eddig is állítottak: szeretteik hangjai segítenek a haldoklóknak megnyugodni, vigasztalást és támaszt jelentenek az utolsó órákban akkor is, ha ők látszólag nem reagálnak rájuk.
A várható, természetes halál előtti utolsó órákban sok ember lép a reagálatlanság időszakába, ami során láthatóan nem válaszolnak a környezetükből érkező ingerekre. Ebből úgy tűnhet a családtagoknak, hogy érdemtelen időt szánni a kapcsolattartásra. Pedig egyre bizonyosabb, hogy sok haldokló a tapintást és a hangokat is érzékeli annak ellenére, hogy nem tudnak megbízhatóan jelezni.
A biztos eredmények értékelését tovább nehezíti, hogy akiknek fájdalmát opioid gyógyszerekkel csillapítják, kevésbé reagálnak külső környezetükre, amikor a haldoklás végső szakaszába lépnek. A kutatók viszont úgy vélik, még ők is megőrizhetnek bizonyos rejtett tudatosságot. Olvass még a témában
„Amikor hullarészegen jelent meg az esküvőmön, azt mondtam: ennyi volt” – Családtagok, akikkel jobb volt megszakítani a kapcsolatot
Ezt hozza 2026. szeptember 30. a numerológia szerint – rend és biztonság
Melyik életterületeden van blokk? A születési dátumod alapján kiderül
Melyik házba költöznél be? Elárulja, melyik karrierút lehet az ideális számodra
Következő cikkünk„A keksz kettétört…” – A legviccesebb dolgok, amiért gyerekek kiverték a hisztitA „hisztikorszak” azonban sokszor így is embert próbáló lehet a szülőknek, hiszen a világot, és benne saját korlátait felfedező, akaratát próbálgató kicsi a leglehetetlenebb dolgok miatt képes kiverni a balhét. Mit tehet ilyenkor az egyszeri szülő? Kínjában röhög saját magán, és aztán megosztja a saját nyomorát az interneten…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






