A felújításkor nagyon jó ötletnek tartottam a külön háztartási helyiséget, amit végül kénytelen voltam meglehetősen kis alapterületen kivitelezni. Szerencsére így is jutott hely egy éléskamrának, egy szárító-, valamint egy mosógépnek és egy kis extra tárolónak. Bármekkora tér is álljon a rendelkezésedre, az alábbi ötleteket érdemes megszívlelned, mert így igazán praktikus helyiséged lehet!
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
1/4 A pincében is kialakíthatod
A legtöbb mosókonyha a pincehelyiségben található, aminek több előnye is akad. Először is nem kell a hasznos lakóterületből extra négyzetmétereket elvenni, másodszor pedig senkit sem zavarnak a gépek, miközben mossák, vagy éppen szárítják a ruháitokat.
Az intelligens gépek extraként üzenetet küldhetnek a mobilodra, így nem kell fülelned, vagy éppen az órát lesned, mikor jár le a program, hiszen kapni fogod az értesítést.
A pincehelyiségekben – főleg, ha szeretsz kertészkedni – érdemes kialakítani egy zuhanyzót is, ami nem csak azért jó, mert nem viszed be a lakásba a szennyeződéseket, hanem mert így helyben, egy lavór segítségével megoldhatod a folttisztítást és az öblítést is.
2/4 Tedd a gépeket egymásra!
Az egyik legjobb helyspórolós lehetőség – amivel két legyet üthetsz egy csapásra –, ha a mosogatógéped fölé teszed a szárítódat. Ez manapság már bevett szokás, nem kell aggódni miatta, a gépek nem teszik tönkre egymást.
A boltokban vásárolhatsz olyan kereteket, amik kifejezetten erre a célra készültek, bár sokszor a típus, márka kötött, tehát a keresgélés nem feltétlenül lesz egyszerű.
Azonban egy hagyományos bútorlap is megfelel erre a célra, és nem csak akkor, ha be is építitek a gépeket.
A lényeg, hogy kellően masszív, merev legyen a lap, és az előírásoknak megfelelően kössétek be a gépeket, tehát tudjanak levegőzni. Így nem lehet probléma!
Talán neked is problémát okoz időnként, hol találj helyet a törölközőknek, ágyneműknek, azoknak a textileknek, amikre szükség van, de nem kell, hogy nagy mennyiségben kéznél legyenek. Nos, a mosókonyha kiváló lehetőséget kínál ezeknek a textileknek a tárolására.
Az már szuper, ha legalább egy ruhaszárítónak helyet tudsz szorítani, hiszen a szárítógépből sokszor még enyhén nedvesen kerülnek ki a ruhák, amiket jó helyben megszárítani.
Emellett a kényesebb anyagokat, pl. az ingeket, szatén ruhákat, blúzokat szerencsés egyből fogasra tenni, és egyszerűbb mindezt helyben megtenni.