Az otthoni bárok felé anyukaként kicsit kevésbé húz a szívem, de a kávéállomást abszolút el tudnám képzelni a házunkban – szerencsére az alábbi inspirációk nem csak előbbiekhez, hanem a kávésarkak kialakításához is tökéletesek.
VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől
Az ilyen és az ehhez hasonló beugrók bármelyik otthonban alkalmasak arra, hogy kialakítsatok bennük egy bárt. Legfeljebb egy kicsi irodai asztal kaphatna még helyet bennük, de ha erre van külön helyiségetek, akkor szóba jöhet a bár, vagy éppen a kávéállomás. Ehhez elegendő egy kisméretű hűtő, mellé pedig egy beépíthető szekrényke (kávéállomás esetén persze a kávégép sem maradhat ki a sorból).
A felső részt nem célszerű túlságosan leszűkíteni, hiszen akkor zsúfolt lesz az összhatás, illetve nem tudtok kényelmesen tölteni, italt készíteni a pulton. Néhány polcnak ugyanakkor érdemes helyet szorítani, és persze a látványos tapétát sem szabad kihagyni a sorból.