A megerősítések és a pozitívumok a jólét vonzásának hatékony eszközei is lehetnek. Tudd meg most, az asztrológusok szerint mely kristályok fokozhatják az életedben a bőséget, és adhatnak plusz energiát csillagjegyed gazdagságának fokozásához!
Minden kristálynak megvannak a maga előnyei, hiszen egyedi energiájukkal lelki egészségünket is támogathatjuk velük, sőt, akár a pénzügyeinkben is meghatározó szerepet tölthetnek be. Asztrológusok szerint minden zodiákus jegyhez kapcsolódik egy-egy értékes kristály, mely segítségével fokozhatjuk pénzügyi potenciálunkat, és bevonzhatjuk a gazdagságot és az anyagi jólétet.
A kristálymágia magában foglalja a kristályok energiájának hasznosítását és kamatoztatását, mindezt úgy, hogy összhangba kerülnek saját vágyainkkal és akaratunkkal. Persze azt nem állítjuk, hogy attól, hogy a szóban forgó kristálytól, mely éppen zsebünkben lapul, rögtön gazdagok leszünk, hiszen a képlet azért nem ennyire egyszerű, de az biztos, hogy a kristálymágia szerint vannak olyan kövek, melyeket nem árt magunknál tartani a pozitív energiák bevonzása – így az anyagi jólét – érdekében.
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
1/12 Kos
A bőségedet és annak területét a Vénusz befolyásolja, ezért számodra a legelőnyösebb kristály, a Vénusz által uralt rózsakvarc. Ez segíti a feltétel nélküli szeretet megnyilvánulását, és megnyitja a szívedet, mindeközben anyagi növekedésre és jóllétre ösztönöz. A rózsakvarc tipikus önbizalom növelő, termékenység fokozó és nyugtató kő, melynek biztosan hasznát veheted a mindennapok során.
2/12 Bika
Bőséged kulcsa a Merkúr által befolyásolt fluoritban rejlik. Ez a kő fokozza az intellektuális áldásokat, egyensúlyba hozza az elmét a magasabb frekvenciákkal, és támogatja a bőséget, mely téged érhet az életed során. Ha egy Bikánál fluorit van, biztos lehet benne, hogy segíti őt a bölcs pénzügyi döntések meghozatalában és a karrierrel kapcsolatos kérdések megválaszolásában.
Uralkodó bolygód a Hold, mely elhozza neked a holdkő kristályát és annak pozitív energiáját. A holdkő segít fenntartani az érzelmi egyensúlyt az életedben, és anyagi terjeszkedést kínál az Ikrek szülöttei számára. Hogyha összekapcsolódsz lélekben ezzel a gyönyörű kristállyal, karriered és pénzügyeid várhatóan felfelé fognak ívelni.