4 kínos tanács, amit szüleink még manapság is magabiztosan mondogatnak nekünk

Címlap / Életmód / Lélek / 4 kínos tanács, amit szüleink még...

4 kínos tanács, amit szüleink még manapság is magabiztosan mondogatnak nekünk

A szándék persze jó, de az üzenet (már) nem igazán állja meg a helyét.

Kos telihold: 4 csillagjegy, akinek most mindent újra kell gondolnia

A mi rokonságunkban például sokáig élt néhány – ma már felháborítónak számító – szabály: mindig a férfiak merték ki először maguknak az ételt, a gyerekek pedig külön asztalhoz ültek – mintha ez lenne a rendje a világnak. (Tudom, akkor ez is volt.) Emlékszem, mennyire dühítőnek és igazságtalannak éreztem ezt gyerekként és nemegyszer meg is kérdőjeleztem a létjogosultságát.

De ugyanígy megmaradt a nagymamám egyik mondata, amit állandóan hajtogatott, miközben főzött és takarított: „dolgozni csak szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes”. Nem mondom, hogy rossz emlékek fűződnek hozzá, de hogy nem segített legyőzni a későbbi perfekcionizmusomat, az biztos.

Olvass még a témában

Ezeket a szokásokat és mondatokat a mostani generációk elkezdték felülvizsgálni annak érdekében, hogy végre ne termeljük újra a korábbi generációk félelmeit, elvárásait. Nézzünk belőlük egy csokorra valót!

„Aki sokat markol, keveset fog – csak egy dologra összpontosíts”

Ez az a tanács, ami elsőre jól hangzik, főleg, ha még mindig a ’70-es és ’80-as években vagyunk, amikor mindenki tudta, hogy a tanult szakmájában el tud majd helyezkedni és az a legkényelmesebb, ha az első munkahelyéről megy nyugdíjba. De az élet ma már nem ilyen egyszerű.

Sokáig próbáltam megfelelni én is ennek az „egy dologra fókuszálj” elvnek, már csak azért is, mert azon szerencsések közé tartozom, akik 8 éves korukban fixen tudták, mivel akarnak foglalkozni.

De aztán rájöttem, hogy a hivatásomat számos érdeklődési körömmel összefonhatom: megjelenhet a cikkeimben az utazás, a pszichológia, az egyéni fejlődés lehetősége, az egészséges életmód és még sorolhatnám. Az élet sokkal izgalmasabb, ha többféle dolgot tanulunk meg benne jól csinálni – akkor is, ha egyikből sem leszünk világbajnokok.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/4
Következő»
🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

5 ruhadarab, ami ötven felett inkább öregít
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.