Így tudod felismerni, ha valaki kihasznál – Már ma tegyél ellene!

Címlap / Életmód / Lélek / Így tudod felismerni, ha valaki...

Így tudod felismerni, ha valaki kihasznál – Már ma tegyél ellene!

Ismerd fel a jeleket!

A belső hangunk már egész korán jelez nekünk, ha valamelyik emberi kapcsolatunkban nem élünk át kölcsönösséget. Mi mégis hajlamosak vagyunk arra, hogy ezekhez ragaszkodjunk, figyelmen kívül hagyva sérüléseinket. Már az első figyelmeztető hangnál meg kell tennünk két szükséges lépést. Egyrészt felismerni és hinni az intuíciónknak, másrészt pedig a másik bevonásával együtt, felállítani a határainkat. Két végkifejlet történhet meg. A másik jól reagálva beiktat olyan változásokat a kapcsolatotokba, melyek hatására már nem érzed kihasználva magad, vagy úgy dönt, hogy keres mást, aki továbbra is kiszolgálja őt úgy, ahogy neki a legjobb.

A 3 csillagjegy, aki a legnagyobb eséllyel gazdagodik meg

Te viszont mindenképpen győztesként kerülsz ki a helyzetből, legyen bármi is a végkifejlet. Azonban ehhez az kell, hogy ne hagyd figyelmen kívül az első jeleket. Összegyűjtöttünk neked néhány egyértelmű helyzetet, melyek egyértelműen arra utalnak, hogy valaki megpróbál kihasználni téged (ezek általánosságban, mindegyik emberi kapcsolatra értendők):

  • A másik elvárja, hogy te számára bárhol, bármikor elérhető legyél, viszont ezt feléd soha nem viszonozza
  • Látszólagos törődést nyújt, de csak éppen annyit, hogy ne kezd el felállítani a határaidat
  • Folyamatos segítséget kér tőled, de amikor neked lenne szükséged az ő támogatására, akkor hirtelen más dolga akad
  • Ideig-óráig a legjobb társaságod tud lenni, de utána hirtelen felszívódik és csak akkor tér vissza, amikor újból szüksége lesz rád
  • A tekintetén érzed, hogy nem érdekli a mondandód, sőt néha már feltűnően elkalandoz
  • Nem igazán tud reagálni a te történéseidre, mert valójában soha nem figyelt rád
  • Amint az érdeke úgy hozza, újból te kerülsz élete középpontjába és megpróbál kisajátítani
  • Néhanapján bedob egy-két kedves szót, esetleg ajándékot, hogy érezd a törődést, aztán ezt alkalomadtán a fejedhez is vágja
Az álmodozás kimondottan egészséges dologKövetkező cikkünkAz álmodozás kimondottan egészséges dologNorvég tudósok egerek agyi aktivitását vizsgálták a fentebb leírt nyugodt elmeállapotban, ami nagyon hasonló ahhoz, amit az embereknél álmodozásnak nevezünk. A kutatók a Cell Reports nevű szaklapban számoltak be eredményeikről. A szakértők azt találták, hogy azon sejtek, melyek szenzoros jeleket küldenek az agykéregbe a…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Nyolc év után egy mondat az autópályán, ami mindent átírt
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.