A szépségversenyek kihasználják a nőket? Utánajártunk

A szépségversenyek kihasználják a nőket? Utánajártunk

Címlap / Stílus / Test / A szépségversenyek kihasználják a nőket? Utánajártunk

Mi is egy szépségverseny?

Egyesek szerint a női nem ünneplése, mások szerint egy sima húspiac. Manapság, amikor végre határozott lépéseket tettünk a progresszivitás és a női egyenjogúság útján, illetve ünnepeljük, hogy a szépség többféle lehet, hogyan ragaszkodhatunk egy ilyen elavult versenyhez? Főleg úgy, hogy a Miss Universe verseny tulajdonosa 2016-ig nem más volt, mint a megosztó figura, Donald Trump?

A divatipar próbál „lépést tartani” a korral, hiszen már teret enged olyan modelleknek is, akik újra-definiáljak a szépség fogalmát. A szépségversenyek azonban még mindig a klasszikus szépségideált díjazzák. Ott maximum annyi változott, hogy már teljesen természetes, hogy a résztvevők közül többen kés alá feküdtek a tökéletes külső érdekében.

Úgy is mondhatnánk, ezen a téren nemhogy előre, hanem egy lepést hátrafelé tettünk.

https://hu.pinterest.com/pin/228768856059981077/

És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a győztesek megválasztása sok esetben politikai indíttatású. Igaz, 2019-ben egy rövid hajú, fekete szépség, Zozibini Tunzi fejére került a korona, ráadásul abban az évben rajta kívül Miss Amerika, Miss USA és Miss Teen USA is fekete lány lett, így az valóban egy történelmi év volt. Ezzel mintha itt is megindult volna már valami változás, amit egyesek ugyan ünnepeltek, de mások fanyalogva a szokásos politikai dörgölőzésnek tudtak be.

Mi olyan dicsőítő egy szépségversenyben és hogyan viheti előre a nők ügyét egy bikinis vonulás a színpadon?

A versenyzők között is megoszlanak a vélemények. Egy részük remek lehetőségnek tartja a megmérettetést, aminek segítségével karitatív tevékenységeire tudja felhívni a figyelmet. Legyen az állatvédelem, gyermekétkeztetés, valamilyen betegség stb., a népszerűséggel járó figyelem segítségével tud segíteni „szívügyén”.

Oldalak: 1 2

»

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást