Van különbség azonban a szeretetteljes csipkelődés és aközött, amikor valaki egyszerűen elkezdi lehúzni a párját. És meglepően gyakran hallom az utóbbit.
Olyan mondatok hangzanak el, hogy a férj vagy a feleség semmihez nem ért, semmiben nem segít, teljesen inkompetens.
Néha még az is előkerül, hogy már nem is vonzó, vagy hogy tulajdonképpen fogalmuk sincs, hogyan élnek együtt ennyi ideje. Ezeket férfiaktól és nőktől egyaránt hallom. És ilyenkor mindig nagyon kellemetlenül érzem magam.
Részben azért, mert ezek a mondatok ritkán hangzanak el úgy, mintha valaki valóban megoldást keresne egy problémára. Inkább olyanok, mint egy hosszú panaszlista valakiről, aki nincs ott, hogy reagáljon rá. De van egy másik ok is, ami miatt furcsa ezt hallgatni. Olvass még a témában
Miért várunk felnőttként még mindig engedélyt a szüleinktől, hogy a saját életünket éljük?
Beírtam a naptáramba, hogy „spontaneitás” – Így egyensúlyozok a kreatív énem megőrzése és a teendőim között
Őszi egyensúly és kapcsolódások: így hat rád a csillagjegyed szerint a Mérleg szezon
„Mondj nemet a második italra és ne engedd, hogy hazavigyen” – apró tippek, hogy minél korábban kiszúrd a problémás férfit
Jobb a kapcsolatom az exemmel, mint sok embernek a házastársával
Nem élünk együtt a lányom apjával. Megvannak az okai annak, hogy miért alakult így az életünk. Egy kapcsolat vége soha nem véletlen, és a mi történetünkben is voltak konfliktusok, nehézségek, különböző irányok.
De amikor róla beszélek, mindig két dolgot tartok szem előtt. Az egyik az, hogy egy olyan emberről beszélek, akit valaha szerettem. A másik pedig az, hogy a lányom apjáról van szó. Ez a két tény önmagában elég ahhoz, hogy ne tudjak róla lekezelően vagy gúnyosan beszélni.
Még akkor sem, ha voltak dolgok, amelyekben nem értettünk egyet, vagy amelyek végül a kapcsolatunk végét jelentették. És őszintén szólva sokszor nehéz összeegyeztetnem ezt azzal, amit másoktól hallok.
Mert amikor valaki arról beszél, hogy a férje teljesen alkalmatlan bármire, vagy hogy a felesége semmiben nem partner, mindig felmerül bennem a kérdés: ha valóban így gondolnak egymásról, akkor mi marad a kapcsolatból?
Tudom persze, hogy távolról könnyebb kedvelni valakit. Nem kell együtt élni, nem kell elviselni a horkolását, nem kell nap mint nap ugyanazokon az apró konfliktusokon végigmenni. Valószínűleg nekünk is lenne több súrlódásunk, ha ma is egy lakásban élnénk.
De ettől még van egy határ, amin túl a panaszkodás már nem egyszerű feszültséglevezetés. Hanem tiszteletlenség. És azt sem látom, hogy ebből bármi jó születne. Attól, hogy valaki a barátai előtt elmondja, mennyire inkompetens a párja, nem lesz megoldva a konfliktus.
Attól sem lesz jobb a kapcsolat, ha valaki rendszeresen nevetség tárgyává teszi a másikat olyan helyzetekben, ahol az nincs jelen. Sőt. Ezek a mondatok szerintem lassan alakítják azt is, ahogyan a beszélő gondolkodik a saját kapcsolatáról.
Ha valaki elégszer mondja ki, hogy a párja alkalmatlan, idegesítő vagy érdektelen, egy idő után valóban így fog rá nézni. És ilyenkor mindig eszembe jut egy másik kérdés is.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
