Visszatérő viták
Minden párkapcsolatban vannak viták, ez elkerülhetetlen. A kérdés, hogy ezeket hogyan kezelitek! Ha képesek vagytok elmondani őszintén egymásnak a sérelmeiteket, és dolgoztok azon, hogy megoldjátok őket, gratulálunk, mert érzelmileg mindketten érettek vagytok. Ez viszont nem mondható el, ha a veszekedéseket nem tudjátok lezárni, és akár heteken át újra és újra feljön a téma. Sőt, az ugyancsak rossz előjel, ha minden vita alkalmával felhozzátok a régebbi sérelmeket is, amiket már egyébként megbeszéltetek. Az érzelmileg érett emberek ugyanis tudják, hogy felesleges egy-egy konfliktust hónapokig elnyújtani, hiszen akkor lehet igazán megoldást találni rá, ha te magad is nyitott vagy erre. Ha újra és újra felhozod a témát, az azt jelenti, hogy még nem tudod elengedni a sérelmet.
Következő cikkünk„Mer hangot adni közben” – Ebből látják a férfiak, hogy egy nőnek van önbizalma a hálószobábanEgy férfi apró jelekből tudja, mire számíthat egy nőtől a lepedők között. Ó, igen… Ha kutyapózban szétcsúsztatja a térdét és ívesen megfeszíti a hátát, akkor tudom, hogy ez a nő élvezi, ami történik. Az a lány, aki összezárja a térdeit és „cicahátasan” görbíti a hátát, valószínűleg nem érzi magát komfortosan ebben a szexi…Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






