Benák-Tömöri Judit pszichológus, szexuálterapeuta szerint nincs semmi baj az első randevún elcsattanó csókkal, de azzal már igen, hogy sokan itt nem állnak meg. A fent említett kutatás másik adatát pedig kétkedve fogadja, miszerint a férfiak 40%-a, míg a nők 13%-a van benne a szexben egy jól sikerült első randevú után.
– A kutatás nem tér ki arra, hogy milyen korosztályban végezték a felmérést, én ugyanis azt gondolom, hogy a 16–25 év közötti fiataloknál ennél rosszabb a helyzet, tehát jóval többen szexelnek az első találkozáskor. Sajnos itt van egy olyan generáció, amelynél nem vagy alig történt meg a szexuális felvilágosítás, többek között azért, mert szüleik többsége elvált, és nem jut ideje a gyerekre. Az első ilyen beszélgetésnek a kicsi 3-6 éves kora körül meg kéne történnie a családban, hogy az információk, a jótanácsok és minták az évek alatt beépüljenek a lelkébe. Hogy amikor helyzetbe kerül az első randevún, határozottan tudja, hogyan kell döntenie!
Szerző: Kormos Olga Olvass még a témában
„Nekünk biológiai előnyünk van a férfiakkal szemben” – Tények a nőkről, amiben a manoszférának igaza van
„Nem várhatod el, hogy 30 felett ne legyen múltja” – Lehet, hogy te vagy túl válogatós?
Sajnálom, de az, hogy már régóta együtt vagytok, nem elég jó érv, hogy küzdj egy kapcsolatért
Ezért érdemes neked is romantikus regényeket olvasnod
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






