Gyors és eredményes
A takarítás szempontjából is ez a jobb megoldás. Azzal, hogy a sütő, illetve a főzőlap csak ott lesz forró, ahol az edény érinti, a kifröccsenő dolgok nem égnek a felületre, azaz egyszerűbb azokat eltávolítani a művelet végeztével. Mivel sík, egyenes felületről beszélünk, ez is segíti a takarítást, ezt átérzi az, aki próbált már elmosni gázrózsát, gázos működéshez kialakított sütőt.
Végül, de nem utolsó sorban ki kell emelnünk a sebességet és a hatásfokot. Az indukciós megoldás a leggyorsabb lehetőség, nem kell ugyanis várni, hogy a gázos sütő átmelegedjen, az indukciós szinte azonnal használható a gyakorlatilag fokozatmentes hőfokszabályzásnak köszönhetően. Ami a főzőlapot illeti, az indukciós eszköz hatásfoka 80 százalék körül alakul, ez a gáz esetében csak 30 százalék. Olyan világban, ahol a fenntarthatóság, az energiapazarlás elkerülése egyre fontosabb, ez olyan szempont, amelyet szem előtt kell tartani a választásnál.
Következő cikkünk12 csodás árnyékoló megoldás a kertbe, ami alatt imádnánk heverészniMég ugyan hivatalosan nincs nyár, de az időjárás ennek ellenére ezt sugallja, így ideje a kertet is felkészíteni a tűző napra, ha eddig még nem tetted meg. Fontos, hogy az udvaron is legyen egy kellemes, árnyékos hely, ami a legnagyobb kánikulában is egy kis menedéket nyújt. Íme néhány szuper megoldás, ami nem csak szép, de…Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






