Így tanultam meg, hogy ne csak adjak egy kapcsolatban, de merjek elfogadni is

Írta Schuster Borka 2026.05.25.

Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.

Schuszter Borka véleménycikkében a kapcsolatok egyensúlyáról ír, és arról, hogyan tanulta meg elfogadni mások segítségét. Rávilágít arra, hogy a szeretet és bizalom kölcsönös jelenléten alapul.

Véleménycikk: Schuster Borka

Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen nő, aki felnőve azt tanulta meg: akkor leszek jó partner, ha minél kisebb terhet jelentek. Ha alkalmazkodom, ha figyelek, ha előre megérzem mások igényeit, mielőtt még kimondanák őket. Ha békét tartok. Ha nem kérek túl sokat. Ha mindig, kivétel nélkül egy kicsit könnyebb velem, mint amilyen akkor lenne, ha nem vagyok ott.

5 csillagjegy, akivel nem egyszerű a párkapcsolat

Van ennek olyan része, amire még büszke is vagyok. Például arra, hogy gondoskodó vagyok. Hogy emlékszem arra, ki hogyan issza a kávét, hogy automatikusan segítek, ha valaki fáradt, hogy észreveszem a másik rezdüléseit. A szeretet számomra mindig is nagyon cselekvő dolog volt. Nem nagy szavakban létezett, hanem apró figyelmességekben, jelenlétben, odafordulásban. Ez a szeretetnyelvem, és ezzel önmagában nincs is semmi baj.

A probléma inkább az volt, hogy közben én magam teljesen eltűntem ebből az egyenletből

Gyerekkoromban olyan közegben nőttem fel, ahol nagyon gyorsan megtanultam, hogy a biztonság egyik feltétele az alkalmazkodás. A tojáshéjon lépkedés. Az, hogy előre felmérjem mások hangulatát, és lehetőleg ne én legyek az, aki plusz feszültséget okoz.

Olvass még a témában

Az Igazság kártyája: ezt üzeni az októberi Tarot a Mérleg energiák mellé

„Ahogy meglátta az eljegyzési képeim, rögtön jött tőle egy üzenet” – Exek, akik túl későn kaptak észbe

Az agy időskorban is ugyanolyan jól fejleszthető – egy új kutatás szerint

„Sokkolt, amikor a lányom azt mondta, nem volt boldog gyerekkora” – szülőként akkor is meg kell hallgatnod, ha te másként emlékszel

Gyerekként persze ezt nem így fogalmazza meg az ember, csak szép lassan beépül: maradj csendben, ne kérj túl sokat, ne legyél probléma, és akkor talán elkerül a baj.

Felnőttként pedig ezt a mintát sokáig magammal vittem a kapcsolataimba is. Én voltam az, aki könnyen alkalmazkodott az időpontokhoz, aki inkább lenyelte a saját rosszkedvét, nehogy konfliktus legyen, aki automatikusan gondoskodott másokról, miközben valahogy eszébe sem jutott, hogy neki is lehetnek igényei. Különösen nehéz volt segítséget kérnem. Valahol mélyen ugyanis azt hittem, hogy ha nekem szükségleteim vannak, azzal terhet rakok a másikra.