Így tanultam meg, hogy ne csak adjak egy kapcsolatban, de merjek elfogadni is

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Így tanultam meg, hogy ne csak adjak...

Így tanultam meg, hogy ne csak adjak egy kapcsolatban, de merjek elfogadni is

Mintha a szerethetőségem ára az lett volna, hogy kevés helyet foglaljak

Sokáig észre sem vettem, mennyire egyoldalú ez a működés. Kívülről akár még egészségesnek is tűnhetett: gondoskodó voltam, figyelmes, türelmes. Belül viszont egyre fáradtabb lettem attól, hogy mindig én tartom kézben az érzelmi egyensúlyt. Hogy miközben mindenki másnak igyekeztem biztonságot adni, én valójában folyamatos készenlétben éltem.

A zodiákus 4 legmakacsabb csillagjegye

A fordulópont nem egyetlen nagy felismerés volt, inkább sok apró beszélgetés és lassú önismereti munka eredménye. Ebben rengeteget segített a pszichológusom, aki először mondta ki azt, ami nekem addig teljesen idegen gondolat volt: egy kapcsolat nem attól lesz harmonikus, hogy az egyik félnek nincsenek szükségletei.

Ez annyira egyszerű mondatnak hangzik, mégis teljesen fejbe vágott. Rájöttem, hogy a béke, amit addig fenntartottam, sokszor nem valódi béke volt, csak konfliktuskerülés. És hogy az a kapcsolat, amiben csak akkor működik minden jól, ha én folyamatosan háttérbe szorítom magam, valójában nem biztonságos kapcsolat.

Nő a pszichológusnál ül a kanapén

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

5 kozmetikum, amire kár a pénzt költeni
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.