Véleménycikk: Schuster Borka
Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen nő, aki felnőve azt tanulta meg: akkor leszek jó partner, ha minél kisebb terhet jelentek. Ha alkalmazkodom, ha figyelek, ha előre megérzem mások igényeit, mielőtt még kimondanák őket. Ha békét tartok. Ha nem kérek túl sokat. Ha mindig, kivétel nélkül egy kicsit könnyebb velem, mint amilyen akkor lenne, ha nem vagyok ott.
Van ennek olyan része, amire még büszke is vagyok. Például arra, hogy gondoskodó vagyok. Hogy emlékszem arra, ki hogyan issza a kávét, hogy automatikusan segítek, ha valaki fáradt, hogy észreveszem a másik rezdüléseit. A szeretet számomra mindig is nagyon cselekvő dolog volt. Nem nagy szavakban létezett, hanem apró figyelmességekben, jelenlétben, odafordulásban. Ez a szeretetnyelvem, és ezzel önmagában nincs is semmi baj.
A probléma inkább az volt, hogy közben én magam teljesen eltűntem ebből az egyenletből
Gyerekkoromban olyan közegben nőttem fel, ahol nagyon gyorsan megtanultam, hogy a biztonság egyik feltétele az alkalmazkodás. A tojáshéjon lépkedés. Az, hogy előre felmérjem mások hangulatát, és lehetőleg ne én legyek az, aki plusz feszültséget okoz. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. október 1. a numerológia szerint: öröm és beszélgetés
Elfeledett szuperélelmiszerek: 10 szezonális zöldség, amit addig egyél, amíg friss
Ezt hozza 2026. szeptember 30. a numerológia szerint – rend és biztonság
Ezt hozza 2026. szeptember 29. a numerológia szerint: kreativitás és önkifejezés
Gyerekként persze ezt nem így fogalmazza meg az ember, csak szép lassan beépül: maradj csendben, ne kérj túl sokat, ne legyél probléma, és akkor talán elkerül a baj.
Felnőttként pedig ezt a mintát sokáig magammal vittem a kapcsolataimba is. Én voltam az, aki könnyen alkalmazkodott az időpontokhoz, aki inkább lenyelte a saját rosszkedvét, nehogy konfliktus legyen, aki automatikusan gondoskodott másokról, miközben valahogy eszébe sem jutott, hogy neki is lehetnek igényei. Különösen nehéz volt segítséget kérnem. Valahol mélyen ugyanis azt hittem, hogy ha nekem szükségleteim vannak, azzal terhet rakok a másikra.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






