Amikor megszületünk, szárnyalunk. A kisgyerekek fantáziája élénk, frissítő és utánozhatatlan. Mindez ártatlanságukból, tapasztalatlanságukból és kíváncsiságukból fakad. Azt mondják, akit az istenek szeretnek, örökre megtartják gyereknek és a cél talán ez lenne az életben.
Szárnyalva születni
Gyerekként nem érezzük az élet súlyát és ez így van jól. Nem hiába egy folyamat az öregedés, hiszen minden korszakát meg kell élnünk, a jót és a rosszat is. Szerencsés esetben a gyerekek kiváltsága a gondtalanság, a játék öröme, mely során megtapasztalják a földi lét áldásos dolgait.
Szerető családba születve pedig ez a boldogság tovább fokozódik, megteremtve a legjobb alapokat a fejlődéshez. Azonban azt is tudomásul kell vennünk, hogy nem születik mindenki szerencsés helyre és ezáltal elég korán elveszítheti már szárnyait. Minden gyerek megérdemelné, hogy sokáig szárnyalhasson és a gondtalanság örömteli állapotában lubickoljon.
Szárnyak nélkül
Amikor megkérdezel egy gyereket, hogy mi szeretne lenni, ha nagy lesz, a legtöbb űrhajós, színész, bohóc, vagy hasonló nem mindennapi szakmát választana. Mindenki olyat, ami leginkább tükrözi valódi személyiségét. Jó esetben az űrhajós űrkutatóvá válik, a színész színésszé, a bohóc pedig humoristává. Nagyon szép és harmonikus élet lenne, ha ez valóban így zajlana le, de akkor a gyerekeket beiratják az iskolába.
Ez alapvetően a lehető legjobb dolog az emberi életben, hiszen rengeteg élmény és tapasztalás vár a gyerekekre, de! A legtöbb iskola nem azt a célt hivatott szolgálni, hogy a gyerekek szárnyalhassanak, inkább pont az ellenkezőjét.
Mindenkit próbál belepréselni a rendszer egy elvárt normába, figyelmen kívül hagyva, hogy mindenki mennyire más és más személyiség. Ekkor megtörténik már az egyik szárny levágása, ami örök nyomot hagy a gyerekekben. Megtanulják, hogy mik azok az elvárások, megtanulnak megfelelni és már ekkor szembesülnek a nem vagyok elég jó érzéssel. Hiszen mi mást is érezhetne egy gyerek, aki kilóg a sorból és senki nincs ott, aki bíztatná, hogy minden rendben van vele. A családi háttér ezt persze kompenzálhatja, de az iskolai csatákat egyedül kell megvívnia.
Ki vagyok én?
Mikor először elveszítjük szárnyainkat, kétségbeesetten próbálunk választ találni arra, hogy kik is vagyunk valójában. Mert a világ hangos és nehéz rátalálni saját hangunkra, főleg szárnyak nélkül. A szárnyak útmutatók voltak és lehetőségek saját világunk felfedezéséhez, nélkülük, viszont nem olyan egyszerű az útkeresés. Akaratukon kívül a szülők is gondoskodnak arról, hogy végül szárnyak nélkül maradjunk, bár ez mind tudatalatti cselekedet a részükről.
Mivel a legjobbat akarják a gyerekeiknek, úgy gondolják, akkor tud majd a legjobban érvényesülni az életben, ha a földön jár, mint a többiek és nem a felhők felett három méterrel. Így lesz az űrkutatóból ügyvéd, a színészből közgazdász és a humoristából orvos. Ezek jó és biztonságos életutak, nem lehet eltévedni általuk.
Tanulj meg újból repülni!
Az egó sok mindent képes velünk elhitetni. Elhiteti, hogy egy jó kocsi, márkás óra, nagy ház mindenért kárpótol, de a lélek számára ezek értéktelen dolgok. A lélek csak arra vágyik, hogy megtaláld levágott szárnyaidat és begyógyítva sebeidet, újra megtanulj repülni. Ehhez jó út az önismeret, de akár már egy utazás is közelebb vihet valódi önmagad megtalálásához.
Amikor elkezdesz kapcsolódni újra önmagaddal és rájössz arra, hogy mi tenne igazán boldoggá, akkor rálelsz majd az elveszett szárnyaidra is.
Ez nem egy egyszerű és rövid folyamat, de csak ennek van értelme. Kezdésnek az is elég, ha elkezded táplálni a benned élő űrhajóst, színészt, vagy bohócot egy általad kivitelezhető módszerrel. Nézz űrhajós filmeket, merülj el a csillagos égboltban, járj színházba és moziba, vagy csak nevettess meg minden nap valakit a környezetedben. Ezek a tettek fognak majd egyre közelebb vinni a szárnyaidhoz.