Szárnyak nélkül
Amikor megkérdezel egy gyereket, hogy mi szeretne lenni, ha nagy lesz, a legtöbb űrhajós, színész, bohóc, vagy hasonló nem mindennapi szakmát választana. Mindenki olyat, ami leginkább tükrözi valódi személyiségét. Jó esetben az űrhajós űrkutatóvá válik, a színész színésszé, a bohóc pedig humoristává. Nagyon szép és harmonikus élet lenne, ha ez valóban így zajlana le, de akkor a gyerekeket beiratják az iskolába.
Ez alapvetően a lehető legjobb dolog az emberi életben, hiszen rengeteg élmény és tapasztalás vár a gyerekekre, de! A legtöbb iskola nem azt a célt hivatott szolgálni, hogy a gyerekek szárnyalhassanak, inkább pont az ellenkezőjét.
Mindenkit próbál belepréselni a rendszer egy elvárt normába, figyelmen kívül hagyva, hogy mindenki mennyire más és más személyiség. Ekkor megtörténik már az egyik szárny levágása, ami örök nyomot hagy a gyerekekben. Megtanulják, hogy mik azok az elvárások, megtanulnak megfelelni és már ekkor szembesülnek a nem vagyok elég jó érzéssel. Hiszen mi mást is érezhetne egy gyerek, aki kilóg a sorból és senki nincs ott, aki bíztatná, hogy minden rendben van vele. A családi háttér ezt persze kompenzálhatja, de az iskolai csatákat egyedül kell megvívnia.
