Egykeként minden vágyam volt egy testvér – elsősorban egy bátyusra vágytam – de beértem volna bármivel. A születési sorrend befolyásolja személyiségünket, ahogyan az is, ha az embernek nincs testvére. Így viselkedik az egyke nő a párkapcsolatban.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
1/7 Szeret egyedül lenni
Aki csak a szüleivel nőtt fel, hozzá van szokva, hogy el kell foglalnia magát, hiszen apa és anya nem mindig kapható a játékra. Mivel gyerekként sok időt töltenek egyedül, azaz a saját társaságukban, felnőttként is igénylik a magányt. Ez nem azt jelenti, hogy nem akar a párjával lenni, csak azt, hogy számára fontosabb és értékesebb az én-idő, mint azoknak, akik nagy családban nőttek fel. Tévhit, hogy az egykék több figyelmet követelnek, hidd el, neki nem lesz gondja azzal, ha a szerelme egész nap nem ír neki üzenetet, sőt.
2/7 Nem kompetitív
A testvérek – főleg gyerekként – állandóan versenyeznek egymással, még akkor is, ha ennek nincsenek tudatában. Vonalzóval mérik le a csokit, veszekszenek a játékokon, elcsenik egymás holmiját és szüleik figyelméért küzdenek. Az egykéknek természetes, hogy minden figyelem rájuk hárul, ezért nem alakul ki bennük erős versenyszellem. Túlzás lenne azt állítani, hogy úgy gondolja, ő a központ, de kevésbé hajlamos más nőkkel – vagy a párja haverjaival, hobbijával – versengeni.
3/7 Ha szeret, akkor nagyon szeret és meg akar ismerni
Az egyke nő önálló és független, sosem kapcsolatfüggő, ezért akit párjának választ, ahhoz valóban erős érzelmek fűzik. Kíváncsi természet, aki alaposan meg akarja ismerni a másikat. Csak olyan férfival kezd, akit különlegesnek talál és érdemesnek arra, hogy megossza vele az életét, mert ő sosem jár senkivel csak azért, hogy „ne legyen egyedül”, vagy hogy – a társadalom és a rokonok elvárásainak megfelelően - legyen valakije.