Ismerősökön keresztül
Érdemes elfogadnod az ismerősök meghívását lakásavató bulikra és egyéb összejövetelekre, ugyanis egy statisztika szerint a kapcsolatban élő emberek 30 százaléka közös barátokon keresztül ismerte meg egymást.
Érthető, hiszen egy ilyen felállásban mindketten sokkal magabiztosabbak és lazábbak vagytok, hiszen olyan emberek vesznek körbe, akiket ismertek.
Arról nem is beszélve, hogy nagyon sokan csak általános beszélgetésbe kezdenek egymással, és időközben kedvelik meg egymást! Olvass még a témában
Ez az egy dolog különösen fontos neked a szerelemben a csillagjegyed szerint
„Már nemcsak a férfiak menekülnek az intimitás elől” – Egyre több az érzelmileg elérhetetlen nő
„Csak uralkodni akart rajtam” – Bizonyos férfiak nem szerelemre vágynak, hanem érzelmi kontrollra
„Sok férfi az öngyilkosság szélén áll, a társadalom meg kineveti” – férfiak randigurujaként ezt a 7 dolgot üzenem a nőknek
Internetes appokon
Sokan elutasítóan viselkednek az internetes ismerkedéssel szemben, pedig valójában semmivel sem rosszabb módszer ez, mint bármelyik másik.
Olyannyira hatásos is, hogy a statisztika alapján a párban élő emberek 20 százaléka itt kezdett el beszélgetni egymással: ez lehet egy hagyományosabb társkereső weboldal, vagy akár olyan applikáció is, mint a Tinder.
A leghatékonyabb az volt, amikor két ember a közös érdeklődési kör alapján kezdett beszélgetésbe, hiszen így máris kialakult közöttük egy kapocs, aminek köszönhetően a személyes találkozás már feszültségmentesen zajlott le.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






