
- Egy szerető nem fog kitálalni akkor, ha nem érzi magát felelősnek a történtekért, kicsit úgy véli, az egész rajta kívül áll. Ez valahol igaz is, hiszen nem ő köteleződött el a házasság keretein belül. A legtöbb szerető igyekszik távol maradni a hivatalos kapcsolattól.
- Sokan gondolják úgy, hogy ami jól működik, azt nem kell megzavarni. Ha egy szerető elégedett és boldog azzal, amit kap, nincs hiányérzete, akkor ezen nem is akar változtatni. Ez megint csak egy olyan ok, ami arra motiválja a szeretőt, hogy hallgasson.
- Gyakori, hogy a szeretők sem függetlenek, nekik is van házastársuk, vagy egy olyan, felépített életük, amit nem kívánnak feladni – ezért sem akarnak beszélni.
- Végül, de nem utolsó sorban hallgatásra készteti a szeretőket az is, ha már nem érdeklődnek a partner iránt. Bármilyen okból kifolyólag dönthetnek úgy, hogy elég volt a románcból és ekkor már semmilyen okuk nem lesz arra, hogy felfedjék a korábbi viszonyt. Sőt, sokszor saját érdekük is, hogy titokban tartsák, pl. mert egyáltalán nem büszkék rá.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






