3/3. Kinek a pártján?
Szandi (26) és Máté (32) két éve voltak már együtt, amikor szétmentek. Hatalmas szerelem volt, de a fiú nem volt még készen arra, hogy megállapodjon. Szandit teljesen tönkretette a szakítás, és Viki (28) lett a legjobb barátnője ebben a nehéz helyzetben, ő meséli el, mi történt, és milyen hatással lett a saját kapcsolatára is a történet.
„Szandrával távoli ismerősök voltunk, de a barátja és az én pasim, Zsolt (33), együtt kosaraznak, így elkezdtünk összejárni, bulizni, sőt, egyszer együtt is nyaraltunk. Nekem is – és mindenki másnak is – úgy tűnt, nagyon szerelmesek, Máté tényleg a tenyerén hordozta.
Szandi véletlenül terhes lett, amikor kb. egy éve voltak együtt, de nem tartották meg a babát. Rengeteg tervük volt, Szandra pont akkor diplomázott, de szerintem azért könnyen rábeszélhető lett volna a családalapításra. A barátja viszont nagyon nem akarta, és ez volt az első jel, amit komolyan kellett volna venni. Innentől kezdődtek a problémák, mert én már ekkor sajnáltam Szandit, és ezt rengetegszer el is mondtam a barátomnak, Zsoltinak, aki viszont Máté pártján volt. Olvass még a témában
„Akkor döbbentem rá, hogy elvesztettem a legjobb barátomat” – Férfiak, akik megbánták, hogy elváltak
„Légy negatív, pofázz vissza és ne csinálj gyereket” – 10 tanács, ami javítja az életminőséged, de úgyse fogadod meg
„Meg akarta mutatni, hogy van pénzünk” – Amikor a párod társadalmi osztályt akar ugrani, de te nem
„Ahogy meglátta az eljegyzési képeim, rögtön jött tőle egy üzenet” – Exek, akik túl későn kaptak észbe
Később kiderült még rengeteg ocsmányság Mátéról, amit a pasimtól tudok, pl. hogy Máté még néha találkozgatott a régi barátnőjével, aki tapadt rá, nyilván le is feküdtek. Köztem és a barátom között abból lett a nagy veszekedés, hogy minek hitegeti Máté Szandit, el akartam mondani neki az igazságot, Zsolt viszont ezt megtiltotta. Ennek az lett a vége, hogy én szakítottam a barátommal emiatt, mert nálam ez nem fért bele, és pár hónap múlva Szandiék is szétmentek.
Irtó nehezen viselte a szakítást, és a szerelemtől még mindig tökéletesnek találta Mátét, így hát elmondtam neki mindent, amit tudtam, és ez józanította ki. Még mindig nem szedte össze magát teljesen, pedig eltelt fél év azóta, hogy elváltak útjaik, minket viszont valószínűleg örökre összeköt ez majd Szandival.”
🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






