5 gyilkossági ügy, amelyben válás helyett életet ontottak ki

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / 5 gyilkossági ügy, amelyben válás...

5 gyilkossági ügy, amelyben válás helyett életet ontottak ki

A brazil szektavezér képviselőnő, aki gyermekei segítségével ölette meg férjét

Flordelis dos Santos de Souza – azaz művésznevén csak „Flordelis” – modern egyházi énekek kiadásával lett híres, majd sikeres politikus. 1991-ben ismerkedett meg későbbi férjével, Andersonnal, aki akkor éppen Flordelis lányával járt.  A nő örökbe fogadta a férfit, majd 1994-ben még 37 (!) gyermeket. 1998-ban Andersonnal összeházasodtak és még tíz gyermeket vettek magukhoz, illetve született három saját gyermekük is. Mint kiderült, a nő egy saját szektát alapított, melyben ő és férje voltak a főpapok. A gyermekek nagy részét embertelen körülmények között tartották, míg ők maguk swinger klubokba jártak és orgiákat rendeztek. Szerelmük azonban kihunyt és a mélyen vallásos Flordelis számára a válás elképzelhetetlen volt, a gyilkosság viszont nem. Férjével 30 lövés végzett a család otthonában, az elkövető a hírek szerint egyik biológiai gyerekük, Flavio volt. Mivel a nő képviselő, egyelőre mentelmi joga védi. 

Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

 

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/5
Következő»
🎂KisokosNévnapki ünnepel ma?→
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

3 csillagjegy, akinek összeáll a kép egy ismerőséről
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.