Ha megegyeznek az életkorok
A legideálisabb körülmény kétségtelenül az, ha megközelítőleg egyidősek vagyunk a párunkkal, legalábbis a nagykönyvben legfeljebb két-háromévnyi különbség van megírva.
Ez egyébként valóban ideális helyzet, legalábbis akkor, ha már nem a kamaszkorunkat töltjük.
Akkortájt néhány év különbség is sokat számíthat, bár egyesek úgy vélekednek, kifejezetten jó, ha egy ifjú hölgyet egy tapasztaltabb férfi vezet be a szerelem rejtelmeibe (vagy éppen fiatal, hogy ne akarjon „semmit”). Olvass még a témában
Nullától tízig: ennyire vagy kompatibilis a Szűz jegyűekkel
A pénzes férfi alapít még egy családot, a pénzes nő pedig meg sem házasodik
„Kíváncsi voltam, hogy igaz-e a mondás, miszerint nagy láb, nagy szerszám.” – Miért mentél bele a szexbe az első randin?
„Az első randiról még sírva jöttem el, idén 10 éve leszünk házasok” – Kapcsolatok, amik reménytelenül indultak, mégis sikersztorik lettek
Az idő előrehaladtával is tartogat előnyöket az azonos életkor, felnőttként jellemzően ugyanakkor kerülünk döntő helyzetekbe (a munkavállalástól kezdve a házasságon át egészen a családalapításig), és ha megközelítőleg egyidősek vagyunk, akkor ezekben jó eséllyel egyet is értetek majd.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






