Andi (43), építész
„Egy gyermek számára szülei válása komoly érzelmi sokk. Szüleim válása szomorú emlékeket ébreszt bennem, ám szerencsére hamar túl tudtam tenni magam rajta.
Mint számtalan szívfájdalomra, erre is a szeretet a gyógyír. Mindig éreztem, hogy mindketten szeretnek, rengeteg törődést kaptam tőlük.
A másik fontos dolog, hogy soha nem mondtak rosszat egymásról, mindvégig megmaradtak tisztelettel egymás iránt, így egyikükben sem kellett csalódnom.” Olvass még a témában
„A gond az, hogy azt hiszed, van időd…” – 10 kőkemény idézet, ami nem esik jól, de fontos tudni
„A nőnek ez a luxus nem adatik meg” – ezért utálja a feleség, amikor a férje a kanapén tesped
Újra beszélünk, de bárcsak ne tennénk – Amikor rájössz, hogy a legjobb barátnődből már csak egy kínos emlék maradt
Ezt hozza 2026. szeptember 24. a numerológia szerint: lelki elmélyülés és spiritualitás
Erika (30), szakács
„Szerintem minél kisebb egy gyerek, annál könnyebben éli meg a válást. Az én szüleim tízéves koromban mentek szét, és hamar párra találtak mindketten.
Így tulajdonképpen két családom lett, két új kis tesóval.
Csak később gondoltam bele, mennyire nehéz lett volna, ha a szüleim ehelyett inkább halogatják a szakítást és az én érdekemben együtt maradnak, boldogtalanul. Egy gyerek érzi, mi van a szülei szívében, és mivel az enyémek egy kis idő után már boldogok voltak, ez nekem is sokat segített.”
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






