Címlap / Életmód / Család / Hogyan hat a kamasz fejlődésére a...

Hogyan hat a kamasz fejlődésére a testvére?

Megvédeni a gyereket saját magától

Ez nem egyszerű feladat, és nem is egyik napról a másikra történik. Az etikai elvektől kiskortól kezdve nem szabad tágítani, és nem elég egy gyereknek egyszer elmondani azt, hogy mi helyes, mi helytelen, mitől óvakodjon. Kisgyermek kortól kezdve mantrázni kell neki, hogy rögzüljön.
Téves elmélet az, hogy a világ rossz felét el kell fedni a gyerek elől, mivel így is, úgy is a tudomására jut, de nem mindegy milyen csatornán keresztül. Inkább meg kell mutatni ezeket a dolgokat, el kell magyarázni az okokat és a helyes hozzáállást. Így például kisebb az esélye annak, hogy kamaszkorban egy ivászat után beül az ittas sofőr kocsijába. A kamaszkor ideje alatt nem csak a kamasz nevelődik, hanem mi is. Ez az időszak, bármennyire is ,,nyűg”, sem a szülőnek, sem a gyereknek nem kikerülhető, sőt hasznos, fontos.
Kisgyerekes szülőknek javaslom azt, hogy nézzenek kicsit tovább gyerekük jelenlegi korszakán, lássák őt olyan felnőttnek, amilyennek szeretnék látni. Készüljenek fel időben erre a korszakra, mert könnyen lemaradhatnak gyerekük egy csodálatos életszakaszáról.

4 csillagjegy, aki nyár végére elengedi a fájdalmas múltat
Következő cikkünkZsírgyilkos páros: így fogyaszt a körte-dió diétaBrazil kutatók már évekkel korábban igazolták, hogy azok, akik legalább napi három körtét elfogyasztanak, összességében kevesebb kalóriát visznek be a szervezetükbe, mint azok, akik mellőzik a lédús gyümölcsöt.A körte kalóriatartalma nagyon alacsony, rostjai miatt mégis laktatónak érzed, ráadásul ugyanezek a rostok a lerakódott…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🎂KisokosNévnapki ünnepel ma?→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Zsíros konyharuha? Ez a filléres trükk oldja meg
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.