Minden otthonba kell egy kis zöld, hiszen növények nélkül sivár a környezet. Bizonyított tény, hogy a zöld szín megnyugtat és serkenti a kreativitást, illetve egy kis életet hoz a térbe.
Azonban a növények nemcsak azért kellenek a lakásba, mert jól mutatnak, hiszen ezen kívül rengeteg jó élettani hatásuk van, a levelek ugyanis tisztítják a levegőt és megszűrnek olyan káros anyagokat, mint például a formaldehid.
Hogy hova helyezzük kedves növényeinket, az függ a helységek fényviszonyától, illetve attól, hogy esztétikailag milyen hatást szeretnénk elérni.
Először meg kell fontolnunk, hogy mit szeretnénk elérni az adott növénnyel, majd megállapítani, hogy a kiszemelt hely megfelelő-e számára. Az alábbi ötletek megmutatják, hogyan helyezd el a szobanövényeket a lakásban, hogy jól mutassanak, de életben is maradjanak.
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
Rák és Skorpió: a kötelék, ami sosem szakad el teljesen
1/5 Növény az íróasztalon
Munka vagy tanulás közben agyunk nagy igénybevételnek van kitéve, így fontos, hogy folyamatosan friss maradjon. Ebben nagy segítségünkre lehet egy – vagy több – kedves növény, melyre időnként odatévedhet a szemünk.
Mint említettük, a zöld szín megnyugtat és elősegíti a kreativitást, így duplán hasznos. Mivel a legtöbb íróasztal általában világos helyen van a lakásban, szinte bármilyen növényt helyezhetünk rá, akár olyat is, aminek nagy a fényigénye. Válassz – vagy csinálj magadnak – egy jópofa kaspót, egy inspiráló vagy vicces idézettel.
2/5 Zöld a fürdőben
A fürdőben sokszor kevés a fény, sőt, előfordul, hogy egyáltalán semmilyen természetes világossággal nem rendelkezik a helység. Ennek ellenére nem kell növény nélkül maradnia, mindössze arra figyelj, hogy rotáld őket: egy hétig a fürdőben, egy hétig a lakás egy napos helyén tartsd a növényeket, váltogatva őket. Így életben is maradnak, de a vizes helységet is folyamatosan szépítik.
A legjobb választás ide a párás viszonyokat kedvelő növények, mint például az orchidea, ami eredeti helyén is fák törzsén élősködik, így hozzá van szokva a kevés fényhez. A bromélia fajtái szintén forró égövi növények, amik szeretik a meleget és a párát, ezért kifejezetten jól érzik magukat a fürdőszobában is. Fontos, hogy a heti kétszeri mérsékelt locsoláskor a növény kelyhébe ajánlott önteni a vizet, nem a gyökereihez.
Itt mindig van fény bőven, így ide jöhet minden zöld, ami fénykedvelő. Ilyenek például a pozsgások, amik méltán népszerűek.
A tündéri szukkulensek még a legkisebb lakásban is elférnek és alig van szükségük vízre, így az sem gond, ha olykor elfelejted locsolni őket. Többféle alakú-formájú pozsgás létezik, de mind ugyanolyan bájos. Tedd őket többféle, de összeillő kis kaspóba, úgy még szebben mutatnak.