Egyre többen vallják azt, hogy ha a hagyományos csapvíz helyett Pi-vizet isznak. Ismerd meg ennek komoly élettani hatásait!
Hogyan állítják elő?
Előállítása során a csapvizet egy különböző kémiai elemeket tartalmazó szűrőberendezésen keresztül folyatják át.
Néhány perc alatt a hagyományos csapvízből tiszta Pi víz lesz, ami a Pi víz hívei szerint egészségünk rengeteg területén fejtheti ki jótékony hatását. Lássuk, hogy milyen hatásokról számolnak be a Pi víz követői.

Lúgosítás
A Pi-víz a lúgosítási folyamat egyik leghatékonyabb eleme.
Rendszeres fogyasztásával megállíthatjuk szervezetünk savasodását, ezáltal pedig megkímélhetjük magunkat sok olyan betegség kialakulásától, amelyek csak savas környezetben fejlődnek ki. Ilyenek például a különböző gombás betegségek is.

Méregtelenítés
Ha Pí vizet iszunk, akkor hozzásegítjük szervezetünket a természetes méregtelenítő folyamat megfelelő működéséhez. A méregtelenítésnek egyébként is alapvető eleme a víz, de nem mindegy, hogy ez milyen tisztaságú.
A tiszta Pí víz hatására már nem kerülnek további méreganyagok a szervezetbe, így a méregtelenítés hatását is meghosszabbítjuk.
Ellenállóvá tesz
Biztosan ismerős sokunknak, hogy minden télen legalább egyszer megfázunk, és egyre nehezebben keveredünk ki belőle.
A Pi víz rendszeres fogyasztásával immunrendszerünk erősödik, szervezetünk ellenálló-képessége nő, és nem betegszünk meg ilyen és hasonló betegségekben, illetve betegségünk lényegesen gyorsabb lefolyású lesz.

Regenerálódás
Ha bőrünk lassan vagy hegesedve gyógyul, próbáljuk meg a Pi víz használatát. Egyszerű, mindennapos fogyasztása hatására a szervezet sejtjeinek regenerálódó képessége látványosan javul.
A sebek gyorsabban és szebben gyógyulnak, hiszen gyorsabban termelődnek az új sejtek a régiek helyére.
Fogyás
A szervezet savas környezetben lényegesen könnyebben hízik el,mint lúgosban. Ezért ha megváltoztatjuk emésztőrendszerünk savas kémhatását lúgosra, akkor testünk könnyebben fog megszabadulni a felesleges kilóktól.
Ehhez természetesen célszerű egy lúgosító diéta is, de mindenképpen könnyebben és gyorsabban adjuk majd le a felesleges kilókat.
Ehhez természetesen célszerű egy lúgosító diéta is, de mindenképpen könnyebben és gyorsabban adjuk majd le a felesleges kilókat.
Stresszoldás
A Pi víz fogyasztásával csökken a bennünk felgyülemlő stressz érzete és könnyebben birkózunk meg a mindennapi problémákkal.
Mindez annak is köszönhető, hogy a Pi víz előnyös hatással van az idegrendszerre, megnyugtatja azt és hatékonyan akadályozza egyes idegrendszeri betegségek kialakulását.
Mindez annak is köszönhető, hogy a Pi víz előnyös hatással van az idegrendszerre, megnyugtatja azt és hatékonyan akadályozza egyes idegrendszeri betegségek kialakulását.