„Hét éve a feleségem és meg akarom csalni” – Férfiak vallomásai a hűtlenségről

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / „Hét éve a feleségem és meg akarom...

„Hét éve a feleségem és meg akarom csalni” – Férfiak vallomásai a hűtlenségről

A tyúkudvar

38 éves, magas, sportos férfi vagyok, mindig imádtak a nők. Nem akartam korán házasodni, két éve vettem el a feleségemet, akit 34 évesen ismertem meg. Azt hittem, hogy kellően kiéltem, „kicsajoztam” magam és készen állok a házasságra, de nemrég történt valami. A cégem felvett öt új kolléganőt és egyikük csinosabb, mint a másik. 27-40 év közötti gyönyörű, intelligens, kedves hölgyek, akiket magamban csak úgy emlegetek, mint a „tyúkudvar.”

A csillagjegyed elárulja, milyen munkában teljesedsz ki igazán

Mióta nálunk vannak, boldogan megyek be dolgozni, már a gondolatra is pillangók vannak a hasamban, hogy aznap láthatom őket. Nagyon kedvesek velem és látom, hogy néznek engem és olykor kuncogva sugdolóznak is rólam! Már próbálom kerülni őket, mert nem bírok magammal, megőrjítenek! Semmiképpen nem szeretném kockára tenni a házasságom, de úristen… emberből vagyok és nem tudom, meddig tudok ellenállni a csábításnak. Már arra is gondoltam, hogy felkeresek titokban egy pszichológust, hogy segítsen.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

6 csillagjegy páros, akik nehezen bírják ki egymást
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.