Az én házam az én váram – Így védekezz a betörők ellen!

Az én házam az én váram – Így védekezz a betörők ellen!

Címlap / Otthon / Háztartás / Az én házam az én váram – Így védekezz a betörők ellen!

Van egy mondás: ha beengedsz valakit az otthonodba, az életedbe engeded be. Vannak várt vendégek, és vannak váratlanok – a tolvajok – is, de ne higgyük, hogy csak ez utóbbiak jelentenek veszélyt.

Barát vagy ellenség?

Amikor barátainkat beengedjük a lakásunkba, nem csak minket lát, hanem anyagi helyzetünket is. Ahogy gyerekeink barátai is, akik viszont – mivel még nem látják át az életet – a mindennapi kommunikáció keretein belül, tudtuk nélkül olyan dolgokat mondanak tovább, melyek egy betörőnek hasznos információk.

Tehát, magyarázzuk el gyerekeinknek, hogy anyagi helyzetünkről ne beszélgessen barátaival, sőt, még azt se mondja el, hogy mennyi pénzt kapott a nagyitól a szülinapjára, mert nem tudhatjuk, kihez kerül ez az információ.

Betörőbarát rejtekhelyek

Ezek azok a helyek, amit egy betörő az első körben feldúl. Ilyen például a szekrény, az ágy, ágynemű, a régi pénztárcák, malacperselyek, kaspók.

Megoldást jelentenek a lakásban azok a helyek, amik nehezen érhetők el, nagy csörömpöléssel jár, ha idő hiányában fel akarják dúlni a helyet.

Lehet otthon széfet is tartani, akár befalazva, de ha emeleti lakásban lakunk, olyan széf is megteszi, ami nagy és mozdíthatatlanul nehéz.

A házőrző kutyákról

Nem az a lényeg, hogy minél nagyobb testű, minél vadabb kutyánk legyen. Sok kutya akkor is ugat, ha nincs rá különösebb oka. A jó kutya érti a dolgát: jelez, ha idegen van a területén.

Ennyi elég is, hiszen nem az a cél, hogy megsemmisítsük a tolvajt, hanem az, hogy észleljük, elriasszuk, vagy a rendőrség elfogja.

A legjobb jelző kutya a puli, mivel aprótermetű, ezáltal fürge és nehéz célpont, szőre pedig megakadályozza azt, hogy lefújják gázspray-vel.

A nyári kedvenc vadászterület: a strand

A nagy tömegben senkinek nem tűnik fel, ha valaki elemel egy táskát. Nehezíti a helyzetet az, hogy a lopást csak akkor vesszük észre, amikor hazaindulunk – azaz, későn. Az egyetlen, mindenki számára megnyugtató megoldás, ha használjuk az értékmegőrzőt.

Ha most vicces akarnék lenni, az is megoldás, ha visszük a nagyit, a csomagokra ültetjük. Ám jobb megoldásnak tűnik, ha nagyobb csapattal megyünk, így folyamatosan biztosított a felügyelet, ha egymást váltva megyünk a medencébe.

A lakás védelme nyaralás alatt

100 százalékos biztonság nem létezik, de óvintézkedések igen, melyek megnehezítik a betörők dolgát. Érdemes a ház körül az olyan lehetőségeket megszüntetni, amik lehetővé teszik a fal megmászását – tehát, rakjuk el zárt helyre a létrát, a kerti bútort, a fák ágát metsszük le. Inkább kétszer ellenőrizzük az ajtókat, ablakokat.

A nagy bokrokat, az épület bejáratát, ablakokat takaró bokrokat ritkítsuk meg. Az időzített kapcsoló is jó ötlet, mely bizonyos időszakonként feloltja a villanyokat, félrevezetve a megfigyelőket. Kérjük meg a szomszédot, hogy ürítse ki a postaládánkat, mintha otthon lennénk.

VIDEO 10 ecset, ami nélkül lehet sminkelni, de nem érdemes

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!