A december első három hete intenzív felkészülés a karácsonyra, az ünnepekre. Van, aki izgatottan várja, tele van ötletekkel, amiket nem győz megvalósítani, míg a többiek tanácstalanul róják a köröket a bevásárlóközpontokban, vagy a neten. Jó, ha picit előre gondolkodunk, és nem hagyjuk az utolsó pillanatra a vásárlásokat, ugyanis nagyon sokan kapnak a fejükhöz az utolsó héten, ami sok kompromisszummal jár együtt. Amennyiben pedig a netről rendelünk, akkor könnyen felüti a fejét az a rizikófaktor, hogy mi van, ha a kézbesítő cégek túlzsúfoltsága miatt a rendelt ajándék csak karácsony utánra érkezik meg? Az ötletelés sokszor okoz nehézséget – kit, mivel lepjünk meg? A decemberi ajándékozási stressz eleve ott kezdődik, hogy nincs megfelelő ötletünk. Egy kis utánajárással persze mindez könnyedén megoldható. Némi nyomozás, puhatolózás, kérdezgetés, célozgatás, akár közvetítő segítségével is, a malmunkra hajthatja a vizet. Ha erre nincs kapacitásunk, és táblázatunk sem, hogy kinek mit ajándékoztunk az elmúlt években, akkor jöhet a kreatív problémamegoldás! (X)
Milyen a jó ajándék?
Az ajándékválasztás során a környezetünkben élőkkel jóval könnyebb dolgunk van. Napi szinten tartjuk velük a kapcsolatot, és gyakran egyértelműen a tudtunkra is adják, hogy mit szeretnének a fa alá. Figyeljünk hát a jelekre! A megfelelő időközönként elhangzó „De jó lenne egy új …” mondat például elég világos jelnek tűnik. Ugyanilyen a sokadik karácsonyi gyermekrajz a Jézuskának is, ahol a fa alatt az áhított lego figurát helyezi el a művész. Ezek persze egyszerű esetek, a fő probléma ott kezdődik, ha valaki másnak szeretnénk kedveskedni, és fogalmunk sincs, hogy minek örülne. Az ajándék lényege pedig pont az, hogy örüljön neki a megajándékozott.
Az első kiindulási pont: törekednünk kell rá, hogy olyan valamit adjunk, aminek örülnek, és használni is fogják. A második fontos paraméter pedig a pénzügyi keret. Igenis fontos tényező az ajándékok beárazása, egy keret megállapítása. Az egy kissé kellemetlen, ha mi kapunk egy hűtőt, miközben adunk egy hűtőmágnest, és ez fordítva is igaz! Ha van az illetőnek valami életvitelszerűen űzött hobbija, akkor nyert ügyünk van. Aki például rendszeresen horgászik, az általában örül minden pecával kapcsolatos dolognak. Ugyanígy működik a többi hobbi is, még a asztalitenisz is! Ha nincs hobbi, akkor jöhetnek az általánosabb, de kevésbé tucat jellegű, kreatív ajándékok. Nem is kell hozzá olyan sokat gondolkodni!
Kiegészítők kütyüzőknek
A mai kor megkívánja, hogy legyen az embernek mobiltelefonja. A még szinte olvasni sem tudó gyermekektől az idősebb korosztályig szinte mindenkinek van már telefonja. Korosztályban tehát a kisiskolás kortól mindenki megcélozható valamilyen mobiltelefonnal kapcsolatos kiegészítővel. Mindenhová hordják, mindent ezen intéznek az emberek, mindig velük van. Bankolnak, ételt (és minden mást) rendelnek, filmeznek, játszanak, tájékozódnak, közösségi portáloznak, vagy akár dolgoznak is rajta. Dolgozni viszont akár egy építkezésen is lehet, ahol a több százezer forint értékű telefonok is könnyen „fogyóeszközzé” válhatnak. Egy rossz mozdulat, és kicsúsznak a zsebből, vagy akár a kézből. Nem is kell hozzá építkezni, a konyha járólapján is megtörténhet a katasztrófa! Ezért érdemes bevédeni ütésálló tokkal, ami remek és esztétikus ajándék lehet. Kevésbé veszélyes terepviszonyok esetében szóba jöhetnek az elegáns, egyedi bőr telefontokok is.
Ha tudjuk, hogy a megajándékozni kívánt személy Apple Watch órát hord, bátran meglephetjük egy új óraszíjjal is. Ezekkel a kiegészítőkkel egyedivé tudja varázsolni az egyik kedvenc kiegészítőjét! A szíjak cserélhetőek, variálhatóak, az elegáns, bőrből készült szíjakon kívül válogathatunk a sportos irányvonalat követő szilikon pántok között is.
Az autós töltő sokszor „életet ment”, hosszabb utazás, dugó esetén, vagy bármikor jól jöhet, hogy kapcsolatban tudjunk maradni például az ismerőseinkkel, vagy el tudjunk érni bárkit, akit szükséges. Ha autós töltővel szeretnénk megajándékozni szeretteinket, ne álljunk meg az egyszerű, sima töltőnél, lepjük meg inkább egy transzmitter funkcióval ellátott töltővel. Ez egy jó nagy lépéssel előrébb járó kategória, hiszen nemcsak tölti a telefont, hanem rádióhullámokkal továbbítja a csatlakoztatott eszközről a jeleket (azaz, a zenét vagy a telefonbeszélgetést) az autó hangszóróira. Fontos, hogy bármilyen kiegészítő vásárlása esetén mindig a megajándékozott eszközével kompatibilis ajándékot válasszunk! Ha pedig karácsony, ne feledkezzünk meg a dekorációs ajándékokról sem, amik kellemes melegséggel és igazán télies hangulattal árasztják el akár a gyerekszobát, akár a nappalit!