„Az autóbalesetek 99 százaléka nem halálos” 10 halálosnak hitt dolog, ami valójában nem az

Címlap / Kikapcsolódás / Közélet / „Az autóbalesetek 99 százaléka nem...

„Az autóbalesetek 99 százaléka nem halálos” 10 halálosnak hitt dolog, ami valójában nem az

Emberevő hal?

A Piranha című horrorfilm felelős azért, hogy generációk rettegnek ezektől a kishalaktól, amik valójában egyáltalán nem olyan veszélyesek, mint gondolnánk. Nem kell félni, hogyha úszunk egyet az Amazonasban, akkor hirtelen elkezd véresen pezsegni körülöttünk a víz, ahogy a halak százai tépik szét testünket. A pirahna dögevő, ezért főleg halott állatokból lakmározik és ha el is téveszti, akkor is maximum egy kis kóstolást kapunk tőle, nem fájdalmas harapást.

„Elhagytam a férjem egy nyaralás miatt”: a döntés, amit senki nem értett
Halálosnak hitt dolgok és állatok

Botox

A botoxtól sok nő idegenkedik, hiszen egy erős méreg. Ez igaz, és ha lenyelnénk, akkor kis mennyiségben is botulizmust okozna és a légzőizmok bénulása miatt gyorsan meghalhatnánk, de a botoxot hígítva és a bőr alá fecskendezve használják az orvosok. A szer tehát biztonságos és nemcsak a ráncok ellen jó, a sztrókot kapott betegek izom-elernyedésében, az izzadásgátlásban segít és még a migrén ellen is hatásos.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🌤️KisokosIdőjárásmai és 7 napos előrejelzés→
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

„Elhagytam a férjem egy nyaralás miatt”: a döntés, amit senki nem értett
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.