„Már felneveltem a kistestvéreimet, nem szeretnék saját gyereket”- Ezért választottam a gyerekmentes életet

Címlap / Életmód / Család / „Már felneveltem a kistestvéreimet, nem...

„Már felneveltem a kistestvéreimet, nem szeretnék saját gyereket”- Ezért választottam a gyerekmentes életet

Az anyaság nem mindenkinek evidencia – és ezt szerencsére itthon is egyre többen merik kimondani. Ezúttal 5 nő mesélt arról, miért döntöttek a gyerekmentes élet mellett!

A reptéren mondta ki, hogy nem jön velem: egy szakítás a beszállókapu előtt

A saját gyerekkorom miatt nem szeretnék szülő lenni

Dóra (41) gyakorlatilag már túl van egy „szülőségen” – csak éppen a saját testvérei nevelésével foglalatoskodott. „A szüleim elváltak, anyukám pedig éjt nappallá téve dolgozott, így én voltam az, aki rangidősként gondoskodtam a kisebb testvéreimről: etettem, altattam őket, lázat mértem, iskolába kísértem, segítettem a házi feladatban…”

Mire Dóra felnőtt, úgy érezte, a gyermeknevelésből már bőven kivette a részét. Nem arról van szó, hogy ne szeretné a gyerekeket, hanem hogy nem akarja újraélni azt a felelősséget, amit egyébként sosem kért.

Olvass még a témában

„Néha az emberek azt hiszik, hogy szívtelen és önző vagyok emiatt, pedig éppen ellenkezőleg. Én pontosan tudom, milyen hatalmas felelősség szülőnek lenni és ennek fényében, tudatosan döntöttem úgy, hogy ezt nem akarom újra végigcsinálni.”

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/5
Következő»
✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Négy csillagjegy, akinek ősszel újra kinyílik egy régi ajtó
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.