Megelőzhetők a gyerekkori alvásgondok? Rémálmok, alvajárás és felriadás

Címlap / Életmód / Család / Megelőzhetők a gyerekkori alvásgondok?...

Megelőzhetők a gyerekkori alvásgondok? Rémálmok, alvajárás és felriadás

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Rémálmok

A 3-6 éves gyerekek felének vannak rendszeresen rémálmaik. Ekkor már vannak sejtéseik a halálról, és félnek az elalvástól, mert érzik, hogy az alvás és a halál egymáshoz hasonló tudatállapotok. Álmaikban megjelennek azok az elemek, amelyek szorongásaik tárgyát jelképezik. Kiválthatják olyan emberek, akiktől a valóságban félnek, családi konfliktusok, a társaiktól elszenvedett bántalmazás, filmekben látott félelmetes lények.

Félelem okozta felriadás

Szintén 3-6 éves korra jellemző. Az alvás első négy órájában jelentkezik. A gyerek sikítozva, tágra nyílt szemében rémülettel ül az ágyban, nem tudja, hol van, és melyik szülője van mellette, hogy nyugtassa. Nem biztos, hogy ilyenkor ébren van. Ez az állapot néhány perctől kezdve egy óráig is tarthat. Miután megnyugtatjuk és visszafektetjük, másnap általában már nem emlékszik az egészre. A rohamokat úgy előzhetjük meg, ha hagyjuk sokat pihenni, aludni, hogy a lelke megnyugodjon.

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Oldalak: 1 2 3 4

Kapcsolódó cikk a következő oldalon:

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.