Bár első hallásra úgy tűnik, a digitális nomád fogalom egy olyan személyt takar, aki a technikailag túlpörgött világunkban megtagadja a különböző számítástechnikai eszközök és kütyük használatát, éppen ellenkezőleg, valójában elengedhetetlenek számára ezek a dolgok. A digitális nomád lét nem más, mint egy újfajta munkastílus, amellyel sokan a munkahelyi kötöttségektől próbálnak megszabadulni.
Mi is az a digitális nomád?
Ez a munkavégzési forma az Egyesült Államokból indult útjára, és már a világ számos országában elterjedt.
A lényege, hogy mivel már gyakran az egy irodában ülők sem élő szóban, sokkal inkább e-maileken keresztül tartják a kapcsolatot, ezért a személyes jelenlét már sokszor már nem is igazán indokolt egy munkahelyen.
Mivel a technikai eszközök adottak – laptop, mobilinternet és okostelefon –, ezért sokan már nem egy kötött, fix munkahelyen végzik a feladatokat, hanem akár internetkávézókban, kint a szabadban, sőt, gyakran kisebb-nagyobb utazásokat az életükbe iktatva a világ egy teljesen más pontjáról.
Ez az életforma természetesen nem való akárkinek, hiszen egyrészt nem teszi lehetővé minden típusú munka a hasonló munkavégzést, másrészt nem mindenki tud az irodán kívül dolgozni.
Milyen munkákat végezhetsz digitális nomádként?
Technikailag bármilyen olyan munkakörben lehetsz digitális nomád, ahol nincsenek napi szintű megbeszéléseid és találkozóid, illetve ha néhány megbeszélés be is csúszik hetente, azokat videochat segítségével le tudod folytatni.
Itthon egy fix állásban nehéz digitális nomáddá válni, hiszen a legtöbb munkáltató az otthoni munkavégzést sem támogatja.
A hazai digitális nomádok többsége sokkal inkább projektalapú munkákat végez, magánvállalkozásban dolgozik, és nem ritkán nem is hazai, hanem külföldi ügyfelekkel együtt.
Ehhez a munka- és életformához tehát elengedhetetlen egyrészt a megfelelő technikai környezet, másrészt egy nagyon erős idegen nyelvtudás, és az a habitus, hogy vállalkozóként megpróbálsz kiszakadni az eddigi, általad ismert munkahelyi normákból.
Nehézségek a digitális nomádságban
Digitális nomádként sokan kávézókból, éttermekből próbálnak meg először dolgozni amellett, hogy napi néhány órát a szabadban tevékenykednek, és ez esetben számolni kell azzal, hogy vannak költségei a munkavégzésnek, hiszen fogyasztani is kell ezeken a helyeken.
A technikai eszközök esetében elengedhetetlen, hogy kifogástalanul működjenek ezeknél a munkáknál, ezért erre sem szabad sajnálni a pénzforrást, de mindezt úgy kell csinálni, hogy ne legyen közben veszteséges az üzlet.
Mivel a digitális nomádokat a kollégák és az ügyfelek sem látják, ezért számolni kell azzal is, hogy chaten, videochaten és telefonon gyakrabban keresik őket, amely sok időt és energiát elvesz a munkától.
De a hátrányok mellett sokan mégis úgy vannak a dologgal, hogy ez a létforma igenis kifizetődő és megéri a számukra, hiszen nem köti meg őket teljesen a munkájuk.
Az első hazai fecskék
Itthon is egyre többen válnak már digitális nomádokká, de még messze nem tartunk ott, hogy mindenki ismer valakit, aki ezt az életformát folytatja.
Mivel a hazai cégeknél ezt a fajta munkastílust nehéz követni, és nem mernek az emberek tömegesen vállalkozóvá válni, ezért egyelőre csak néhányan dolgoznak így.
Viszont a hazai digitális nomádok közül sokan úgy gondolják, hogy ha már nem köti őket egy cég, egy iroda, akkor nem hazai kávézókban ülve dolgoznak majd, hanem kihasználják a lehetőségeket, és helyváltoztató életmódot élve utazgatnak is a világban.
Ha kíváncsi vagy a konkrét példákra, rengetegen blogolnak a hazai digitális nomádok közül, akik tippeket is adnak arra, hogyan lehet valakiből digitális nomád.