Futóbicikli, a kicsik kétkerekű kedvence

Futóbicikli, a kicsik kétkerekű kedvence

Címlap / Életmód / Család / Futóbicikli, a kicsik kétkerekű kedvence

Az utcákon szinte alig látni olyan gyereket, amelyik ne kismotort, biciklit vagy rollert hajtana, és egyre többen közlekednek futóbiciklivel is. Ez a járművel nem véletlenül örvend egyre nagyobb népszerűségnek, mivel tényleg számtalan előnye van – természetesen azon túl, hogy remek szórakozás!

Felépítés

A futóbiciklik lényege, hogy bicikli vázzal, nyereggel és kormánnyal is rendelkezik, de mindössze két kereke van. Nincsenek pótkerekek, amik a stabilitást biztosítanák, de nincs pedál sem, így az egyensúlyt a gyerekek a lábukkal tudják maguknak garantálni.
A futóbiciklit úgy kell hajtani, mint a kismotort, vagyis a lábak a földön vannak, de úgy megy, mint egy kerékpár, így a kismotornál lényegesen több egyensúlyozásra van szükség, ha a futóbicikli mellett döntünk.

Méretek

A futóbiciklik, csakúgy, mint a kismotorok, több méretben is kaphatóak, így könnyen megtalálhatjuk a gyerek magasságához legjobban illőt. Érdemes állíthatót választanunk, mivel így követhetjük a gyerek növekedését.
Túl nagyot azonban ne vegyünk, mivel ha a nyeregben ülve nem ér le stabilan a láb, akkor az egyensúlyozás, sőt a haladás is lényegesen nehezebb és akár veszélyesebb is lehet. Ha nem elég magas a gyerek, akkor inkább várjunk egy kicsit, nehogy a túlméretezett futóbicikli elvegye a kedvét a szórakozástól.

Kinek ajánlott?

A futóbicikli mindenkinek ajánlott, aki magasságban már megfelelő hozzá. Persze kell, hogy a gyerek már stabilan tudjon járni, hiszen csak így tudja megfelelően megtámasztani magát és hajtani a járművet.
Alapvetően 2 éves kor szokott a legalsó korhatár lenni, de egy magasabb, ügyesebb gyereknél már akár kicsit előbb is megpróbálkozhatunk vele. Érdemes megvárni, amíg a kismotoron stabilan és biztonságosan tud közlekedni, és utána kipróbálni a futóbiciklit, mivel így könnyebben megszokja annak használatát.

Egyensúly

A futóbicikli talán legnagyobb előnye az, hogy úgy tanítja meg a gyereket egyensúlyozni, hogy közben nem veszélyezteti a testi épségét. Persze ezzel is el lehet esni, vagy nekimenni valaminek, de ha ezekre a veszélyekre odafigyelünk, akkor igazán szórakoztató járművé válhat a bicikli.
Ez a gyerekjármű egyben kiváló átmenetet is képez a stabil motor és a hagyományos kerékpár között, mivel a kismotornál nehezebb a használata, viszont lényegesen könnyebb a kerékpárhoz képest.

Sebességkontroll

A futóbicikli előnye többek között az is, hogy fokozatosan szokhat hozzá rajta a gyerek a sebességhez, és nem lesz félelemérzete, vagy kudarcélménye. A futóbiciklin való fékezés annyi, hogy a gyerek leteszi mindkét lábát, ahogy azt a kismotornál, vagy bármilyen más hasonló helyzetben is teszi.
Így szépen lassan lehetséges a sebesség fokozása, és a gyerek mindig abban a tempóban halad a biciklijével, amilyenben neki a legkényelmesebb. Mindez kedvet csinál a biciklizéshez és fokozza a biztonságérzetet a gyerekben és az aggódó szülőben egyaránt.

Variálható

A futóbiciklik legtöbbször – ahogy a hagyományos kerékpárok is – méretben módosíthatóak. Mindenképpen érdemes olyan futóbiciklit választani, amelyik könnyen állítható a gyerek magassága alapján, így mindig kényelmes, egyben biztonságos lesz a jármű.
A méreten kívül természetesen a megjelenési forma is eltérő az egyes daraboknál, manapság egyre népszerűbbek a fából készült darabok, de kaphatóak műanyag vagy fémvázas változatok is, így mindenki ízlése szerint válogathat közülük.

Átszokás kerékpárra

A hagyományos kerékpározás megtanulása sokszor sokáig tartó, kifejezetten nehéz feladat. A gyerekeknek meg kell tanulniuk az újfajta egyensúlyozást, és össze kell hangolni a lábak, kezek mozgását azzal, ami látnak, mindezt ráadásul a szokásosnál nagyobb sebesség mellett.
A futóbiciklit használó gyerekek szülei azonban gyakran mesélik azt, hogy a futóbicikliről átszokó gyerekeknek mindez annyira könnyen ment, hogy sokan egyszerűen csak átültek a nagyobb, pedálos változatra, és máris tudtak vele gond nélkül közlekedni.

Irány a friss levegő!

Akinek van gyerek, az tudja jól, hogy a gyerekek mennyire igénylik és mennyire élvezik a szabadban való tartózkodást. Ha mindezt szeretnénk feldobni egy új, egyben hasznos és szórakoztató járművel, amely közben persze remek játék is, akkor a futóbiciklit mindenkinek csak ajánlani tudjuk.
Válasszunk egy könnyű, állítható darabot, díszítsük fel matricával vagy a gyerek nevével és irány a friss levegő! Garantáltan nagyon jó szórakozás lesz az egész családnak, de persze legfőképp a kis biciklitulajdonosoknak!

VIDEO Így viseled az egyedüllétet, csillagjegyed szerint

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!