„Ha csúnyán beszéltem, anyám ecettel mosta ki a számat” – Furcsa gyermekkori büntetések

Apám mindig mesélte, hogy az ő apja egyszer azzal büntette, hogy az összes féltett kazettáját összetörette vele. Fognia kellett egy kalapácsot és nagyfater végignézte, ahogy apám egyenként összetöri a szeretett kazettáit. A legszomorúbb, hogy apám szerint ő ebből tanult és jobb emberré tette, ezért ő is ezt a módszert alkalmazta. Össze kellett törnöm a CD-imet, telefonjaimat, mindent, ami értékes volt számomra. Egyszer a kedvenc rajzomat is széttépette velem, az volt a legrosszabb, büszke voltam arra a rajzra. Ezzel az érte el, hogy semmihez nem mertem ragaszkodni. Akár tárgyak, akár emberek, a mai napig tudatosan nem kötődöm szorosan semmihez és senkihez, mert félek, hogy el kell majd pusztítanom.

Az én büntetésem az volt, hogy anyám kizárt a házból. Nem játszhattam, nem mehettem el, a verandán kellett ülnöm órákon keresztül. Egyszer egész estére kint hagyott, akkor a szomszédok felhívták apámat. Kértem, hogy ne tegyék, mert így csak még jobban kikapok majd és így is lett, hiába mondtam anyámnak, hogy nem én kértem. Volt, hogy télen a hidegben annyi ideig voltam kint, hogy már nem éreztem az ujjaimat és utána hetekig hólyagos volt a bőröm a fagyástól. Végül anyámat skizofréniával diagnosztizálták és apámhoz kerültem.