A Netflix kínálatából hosszasan válogathatsz a legjobb filmek és sorozatok között, de ha a legfelkapottabbakat már megnézted, és valami olyanra vágysz, amit még nem láttál, mi ajánlunk neked párat. Ezek ugyanis igazán fordulatos filmek, amelyeknek a végét biztosan nem találod ki előre!
Megrepedve
Adott egy házaspár, akik kislányukkal együtt utaznak, pihenésképp pedig egy benzinkúton állnak meg.
Egy kanál a dobba, és újra bolyhos a törölköző
Azonban a gyermeket baleset éri, a szülők pedig gyorsan a kórházba sietnek vele.
Már a megérkezés után sejteni lehet, hogy valami nem stimmel a hellyel, de a családapa aggodalma azután igazolódik be, hogy lányát és nejét leviszik vizsgálatra, és sosem térnek vissza.
Sőt, az orvosok elmondása szerint a férfi egyedül érkezett, és saját fejsérülése miatt vizsgálták. De vajon mi az igazság? A férfi nyomozni kezd, hogy megtalálja családját.