A kibontakozó tragédia a délkelet-törökországi és észak-szíriai romba dőlt épületek között rávilágít arra, hogy a földrengések milyen váratlanul csaphatnak le. A tudósok továbbra is keresik a módját annak, hogyan lehetne felismerni e legváratlanabb természeti katasztrófák korai figyelmeztető jeleit.
Hirtelen és figyelmeztetés nélkül csapnak le. A Törökország délkeleti és Szíria északi részét sújtó pusztító földrengések több ezer emberéletet követeltek, rengetegen megsérültek vagy fedél nélkül maradtak. A február 6-án a kora reggeli órákban bekövetkezett első, 7,8-es erősségű földrengéskor az áldozatok többsége odabent aludt, amikor az otthonuk rájuk omlott. A szemiológusok első jele, hogy nagy katasztrófa van kibontakozóban, az érzékeny műszereik hirtelen felvillanó aktivitása volt. Ez az egész világon megfigyelhető volt, amikor az első földrengés által keltett szeizmikus hullámok visszhangozni kezdtek. Néhány órával később ezt követte egy második nagy, 7,5-es erősségű földrengés.
A földrengést földcsuszamlás követheti
A két rengés relatív sekélysége miatt a rengés intenzitása különösen erős volt. És mivel a területet továbbra is utórengések rázzák, az Egyesült Államok Geológiai Intézetének szakértői arra figyelmeztettek, hogy a túlélők és a most a térségbe özönlő mentőalakulatok a rengés következtében jelentős földcsuszamlások veszélyével néznek szembe.
De miközben a világ azon van, hogy segélyt nyújtson a török-szíriai határ mindkét oldalán lévő összetört közösségeknek, egyesek azon tűnődnek, hogy miért nem láttuk előre, hogy ez a tragédia bekövetkezik.
A kelet-anatóliai törésrendszer, ahol a földrengések történtek, egy tektonikus „hármas csomópont” része. A területen három tektonikus lemez – az anatóliai, az arab és az afrikai lemez – tapadnak egymáshoz. Csak 1970 óta három 6-os vagy annál nagyobb erősségű földrengés történt a régióban. Sok geológus éppen ezért úgy vélte, hogy a térségben „esedékes” egy nagy földrengés.
De akkor miért nem tudták megjósolni?
Valójában a földrengések előrejelzésének tudománya nagyon-nagyon nehéz. Bár a szeizmikus adatokban gyakran vannak olyan apró jelek, amelyeket az esemény bekövetkezte után lehet észlelni, sokkal nagyobb kihívást jelent tudni, hogy mit kell keresni, és ezt hogyan lehet felhasználni az előrejelzések elkészítéséhez.
„Amikor földrengéseket szimulálunk a laboratóriumban, láthatjuk, hogy van néhány repedés és néhány hiba, amelyek először megjelennek” – mondja Chris Marone, az olaszországi Sapienza Egyetem (Róma) és az amerikai Penn State University (Pennsylvania) geotudományi professzora. „De kint a természetben sok a bizonytalanság, amiért gyakran nem látunk előrengéseket vagy jeleket arra, hogy nagy földrengés lesz.”
A geológusok legalább az 1960-as évek óta próbálják modern tudományos módszerekkel megjósolni a földrengéseket, de kevés sikerrel. Marone szerint ennek nagyrészt a Földet átszelő törésrendszerek összetettsége az oka. Emellett rengeteg a szeizmikus zaj is – a Föld folyamatosan morajlik és dübörög, ami a közlekedés, az építkezések és a mindennapi élet antropogén zajával együtt megnehezíti a világos jelek kiszűrését.
Az Egyesült Államok Geológiai Szolgálata szerint három dologra van szükség ahhoz, hogy valóban használható földrengés-előrejelzés készüljön: a helyszínre, ahol a földrengés bekövetkezik, a bekövetkezési időpontra és az esemény nagyságára. Azt mondják, hogy ezt eddig senki sem tudja teljes bizonyossággal megadni a rendelkezésünkre álló tudomány alapján.
Ehelyett a geológusok a legjobb becsléseiket „veszélytérképek” formájában készítik el, ahol kiszámítják a földrengés valószínűségét egy többéves időszakon belül. Bár ezek segíthetnek bizonyos fokú tervezésben, például az építési szabványok javításában a leginkább veszélyeztetett területeken, nem nyújtanak olyan szintű előrejelzést, amely szükséges lenne ahhoz, hogy a lakosságot korai figyelmeztetéssel lehessen evakuálni vagy menedéket keresni. És nem mindenki, aki földrengési zónában él, engedheti meg magának azt a fajta infrastruktúrát, amely a nagy rengések elviseléséhez szükséges.