3. Nem tehetek róla
Már több viszonyom volt, a férjem tud róluk, de elnézi nekem, mert tudja, hogy ilyen vagyok és szeret. Tudom, furcsa, de a házasságunk így is működik. Ezek csak afférok, amikre szükségem van, de őt szeretem és sosem hagynám el.

4. Játék
Úgy, hogy a férjem a házasságunk harmadik évében már úgy elkényelmesedett, hogy gyakorlatilag semmit nem csinált a videójátékozáson kívül. Hazajött a munkából és játszott. Hétvégén? Játszott.
Így kénytelen voltam nélküle eljárni programokra (ez őt nem zavarta) és ott megismerkedtem egy sráccal. Fél éven keresztül nem engedtem a csábításnak, hanem próbáltam helyrehozni a házasságom, sikertelenül. Végül nem bírtam tovább és elkezdtük a viszonyt. Olvass még a témában
„Egymás mellett álltunk a 20 éve készült fényképen” – Párok, akik sorsa hamarabb keresztezte egymást, mint hitték
Nem vettem fel a férjem nevét, amikor összeházasodtunk – a konzervatív ismerősöm teljesen kiakadt
Azt hittük, rosszul esik majd nekik – ehelyett ezt mondták a házas ismerőseink az esküvőnkről
Tökéletes egyensúly vagy váratlan flört? Ezt tartogatja a Mérleg hava a szerelmi életedben
Amikor pár hónap múlva egyértelművé vált, hogy ez közöttünk komoly, beadtam a válópert. A volt férjem a mai napig nem érti, miért hagytam el.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






