A férfiak nem szokták elismerni, hogy mentális betegségben szenvednek, és mindent megtesznek, hogy eltitkolják.
Önpusztítás
A barátom önmagát „kezeli” a – be nem vallott – depressziója ellen. A megküzdési stratégiája pedig nem más, mint a férfiakra annyira jellemző önpusztítás, amit drogokkal ér el. Amikor látom rajta, hogy nagyon nincs jól, akkor tol magába egy kis „hangulat javítót” és kész: ő ezzel elintézettnek tekinti a problémát és nem látja, hogy ezzel még mélyebbre csúszik.
Kockázat
Nem értettem viselkedését. Az én kiegyensúlyozott, nyugodt szerelmem hirtelen olyan felelőtlenné vált, hogy rá sem ismertem. Mindenben versenyezni akart mindenkivel, a barátai már nem akartak videójátékozni vele, mert folyton versengett és az agyukra ment. Ha kirándultunk, akkor kihirdette, hogy az nyer, aki leghamarabb ér fel a hegy tetejére és elrohant. Nem mertem beülni mellé a kocsiba, mert úgy vezetett, mint egy őrült. Belement veszélyes helyzetekbe is annak érdekében, hogy ő nyerjen, például egyszer az öcsémmel úszott versenyt olyan helyen, ahol majdnem megfulladt. Csak később tudtam meg, hogy ez a hirtelen kockázatvállaló viselkedés is a depressziója megnyilvánulása volt. Ma már gyógyszert szed és jól van. Olvass még a témában
„Mi bajod? Semmi.” Női szokások, amik joggal idegesítik a férfiakat
Ezt hozza 2026. szeptember 24. a numerológia szerint: lelki elmélyülés és spiritualitás
Én az anyám sikerprojektje voltam – a gyerekemre már nem akarom rátenni ezt a nyomást
Hogyan ünnepled a saját sikereidet? Derítsd ki, mennyire tudsz örülni magadnak!
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






